
Az ErdőLab projekt megvalósítási szakaszához közeledve szakmai értékelő napot tartottak a Soproni Egyetemen. Az eseményen a karok és az Erdészeti Tudományos Intézet kutatói, oktatói tekintették át a három éve zajló, integrált kutatási projekt eddigi legfontosabb eredményeit. Az értékelő megbeszélés vezérfonalát külső szakértők észrevételei és kérdései adták, melyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a projekt eredményei a gyakorlat szempontjából is hasznosíthatóak legyenek.
Az Erdőlab a Soproni Egyetem egyik legkomplexebb, szinergikus együttműködésen alapuló projektje, amelyben a különböző karok és az Erdészeti Tudományos Intézet összehangolt munkája már most kézzelfogható, nemzetközileg is jelentős eredményeket hozott.
„A klímavédelem legfontosabb kérdéseit kutatjuk, mégpedig úgy, hogy egyszerre újítjuk meg az erdőgazdálkodást, a faipart, és közben társadalmi érthetőséggel, a pedagógia eszközeivel is közelebb visszük ezt az emberekhez” – fogalmazott dr. Borovics Attila, főigazgató, a projekt szakmai vezetője.
A szakmai napon elhangzott előadások rávilágítottak többek között a hazai fafajok újrapozicionálásában elért eredményekre, a szénmegkötés gazdasági hasznosításának lehetőségeire, a kvótakereskedelem előkészítésére, valamint az erdőpedagógiai fejlesztésekre is.

Dr. Borovics Attila kiemelte: a projekt legnagyobb erőssége az integráció, amely nemcsak a kutatásokban, hanem az oktatásban és az iparági együttműködésekben is megjelenik. Példaként említette a faipari és közgazdaságtudományi kar, valamint az erdészeti kutatók közös, a közelmúltban megjelent tanulmányát, amely az építési fatermékek bioökonómiai szempontú értékeléséről szól.
A projekt következő szakaszának célja, hogy az eddig elért tudományos eredményeket a gyakorlatban is kamatoztassák, ezáltal erősítve a klímavédelmi törekvéseket.
A projekt a TKP2021-NKTA-43 azonosítószámú projekt keretében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium – Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a TKP2021-NKTA pályázati program finanszírozásában valósult meg.
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem a nemzetközi Green World Environment Award-díj nyertese!
- Sikeres felvételi kampány – Természetesen a Soproni Egyetem!
- Öt kollégium folyamatos megújulásban- Rekordösszegű kollégiumi beruházások a Soproni Egyetemen
- Új távlatokat nyitott a Soproni Egyetem a nemzetközi design együttműködésben
- Különböző kultúrák– a Soproni Egyetem nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi hallgatók beilleszkedésére
- A Soproni Egyetem és a Győri Ipartörténeti Alapítvány közös projektje: újjászületik a burcsella
- A Soproni Egyetem polgárainak kiemelkedő sikereit díjazta a város
- „A Föld akarata az erdő” – a Soproni Egyetem kutatói az MTA Nagytermében
- 15 éves a Soproni Egyetem egészségügyi szóvivő és kommunikáció szakirányú továbbképzése
- A Soproni Egyetem a világ TOP 100 Zöld egyeteme között!