Emlékobeliszk őrzi az 1956-os soproni egyetemisták helytállását Kópházán

Szeles, csípős időben gyűltek össze az emlékezők Kópházán, hogy tisztelegjenek az 1956-os forradalom és szabadságharc soproni és Sopron környéki eseményeinek résztvevői előtt. A most felavatott emlékobeliszk annak a történelmi pillanatnak állít emléket, amikor fiatal egyetemisták fegyvert ragadtak, hogy megvédjék városukat és hazájukat a szovjet csapatoktól.

1956. október 23-án Sopronban is egyetemisták vonultak utcára, hogy kifejezzék szabadságvágyukat és szolidaritásukat a lengyel események résztvevőivel. A következő napokban a hallgatók segélyszállítmányokat állítottak össze, gyógyszert, élelmiszert és ruhát gyűjtöttek a rászorulóknak. November 4-én azonban új helyzet elé kerültek, hiszen a szovjet támadás megindulásával a város védelmére kellett felkészülniük.

A megemlékezés előtt ifj. dr. Sarkady Sándor, a Soproni Egyetem tudományos kutatója idézte fel a kópházi eseményeket. Elmondta, hogy november 4-én reggel mintegy kétszáz egyetemi hallgató érkezett Nagycenk és Kópháza térségébe, hogy feltartóztassa a Sopron ellen felvonuló szovjet páncélosokat.

A hallgatók a süttöri-fertődi tüzérezredtől kapott, 122 milliméteres lövegeket állítottak fel az országút mentén. Ezekkel a szovjet harckocsik ellen készültek fellépni. Amikor azonban az ellenséges erők elérték a védelmi vonalakat, a lövegek nem működtek, ami komoly megrázkódtatást jelentettek azoknak a fiataloknak, akik valóban a város védelmére készültek.

„Örökre büszkék vagyunk a soproni egyetemi hallgatókra, akik esküjükhöz híven, akár életük árán is meg akarták védeni Sopront a rátörő szovjet páncélosoktól” – fogalmazott ifj. dr. Sarkady Sándor.

Felidézte azt is, hogy a hallgatók abban reménykedtek, hogy a védekezés időt nyerhet, és akár nyugati segítség is érkezhet. A szovjet túlerővel szemben azonban nem tudták megakadályozni a megszállást.

Az ünnepségen Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora beszédében a fiatalok személyes döntéseire és a történelmi emlékezet jelentőségére helyezte a hangsúlyt.

„Az 1956-os események résztvevői ugyanolyan fiatal emberek voltak, mint a mai egyetemisták. Családdal, barátokkal, tervekkel és félelmekkel. A történelem azonban olyan helyzet elé állította őket, amelyben rövid idő alatt kellett súlyos döntéseket hozniuk. 1956. november 4-én a történelem nem kérdezte meg tőlük, hogy készen állnak-e.”

A beszéd egyik fontos gondolata az ágyúk működésképtelenségének történetéhez kapcsolódott. A visszaemlékezések szerint a lövegek azért nem tudtak tüzet nyitni, mert hiányoztak belőlük az ütőszegek. Hogy pontosan ki és milyen körülmények között távolította el ezeket, arról több történet is fennmaradt.

Az egyetem rektora Madas András visszaemlékezését idézte fel, amely szerint Rozmán Tibor, egykori tüzérhadnagy, 1956. november 4-én hajnalban eltávolította a lövegek ütőszegeit. A második világháborút is megjárt tiszt tisztában lehetett azzal, milyen következményekkel járhat, ha a fegyverek megszólalnak.

A rektor hangsúlyozta, hogy a történet minden részletét nem lehet teljes bizonyossággal rekonstruálni. Az azonban fontos tanulság, hogy a tragédia elkerülésében emberi döntéseknek is szerepük lehetett.

„Az obeliszk arra emlékeztet, hogy a fiatalok bátorsága és szabadságvágya mellett az emberi élet megóvásának lehetőségét is fel kell idéznünk. A Soproni Egyetem célja, hogy az 1956-os soproni eseményekhez kapcsolódó visszaemlékezéseket, dokumentumokat és családi emlékeket összegyűjtse. Az egyetem emlékbizottsága pedig tizenkét stációban mutatja be a korszak történetét.

Firtl Mátyás, Kópháza polgármestere számára az ünnepség személyes jelentőséggel is bírt. Beszédében felidézte, hogy az 1956-os forradalom idején, kisgyermekként maga is menekültként élte át a történteket.

– Hét évesen éltem meg azt a lelki fájdalmat, hogy a nővéremnek és családjának menekülnie kellett a szülőföldjéről. A gondviselés kegyelmének tartom, hogy ma Kópháza polgármestereként részese lehetek ennek az emlékobeliszk-avatásnak – mondta.

Elmesélte, hogy nővére férje részt vett a soproni vasöntödében a vörös csillag eltávolításában, ezért családjának menekülnie kellett. Édesanyjával együtt kísérte el őket a traiskircheni menekülttáborba. A család útjai ezután elváltak: nővére és családja Svédországba került, ő pedig édesanyjával visszatért Sopronba.

A távolság hosszú évekre elszakította egymástól a hozzátartozókat. Firtl Mátyás felidézte azt is, hogyan próbálták a családtagok a határ két oldaláról tartani a kapcsolatot. Amikor szülei látni akarták az unokáikat, Harkánál, a vasútállomáson találkozhattak velük úgy, hogy a vonaton utazó gyerekeket a határőrök jelenlétében, az ablakon keresztül mutatták meg nekik.

A beszédeket követően felavatták a kópházi temetőben álló emlékobeliszket, amely a Sopron védelmére felsorakozó egyetemi hallgatók helytállását idézi fel, és azok előtt is tiszteleg, akiknek a története még nem került be a köztudatba. Üzenete egyszerű. A múlt történéseit akkor érthetjük meg igazán, ha a nagy történelmi események mögött az emberek sorsát, döntéseit és személyes emlékeit is megismerjük.

Fotók: Rombai Péter