
Fotó: SopronMedia
Életének 80. évében, március 29-én elhunyt Walter Dezső Péter, Sopron egykori polgármestere.
Walter Dezső meghatározó alakja volt a helyi közéletnek és az oktatásnak. Alapító tagként vett részt a Soproni Felsőoktatásért Alapítvány munkájában, tevékenységét pedig több szakmai elismeréssel is jutalmazták. 2004-ben a Nyugat-magyarországi Egyetem díszpolgára lett. 2005-ben pedig Széchenyi István Emlékérmet kapott a Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Karon.
Búcsúztatása április 2-án, 15 órakor lesz a soproni evangélikus temetőben.
Kapcsolódó tartalmak
- A WorldSkills Sanghaji világversenyre készülnek a diákok a Soproni Egyetemen
- A Soproni Egyetem hallgatói és oktatói készítették a Legendák! musicalshow látványvilágát
- Előkelő helyen a Soproni Egyetem a RUR 2026 listáján
- A Soproni Egyetem hallgatói agroerdészeti tanulmányúton Csehországban
- A Soproni Egyetem az 1956-os események hetvenedik évfordulójára készül
- Szívügyből tantárgy: az adakozásról is tanulhatnak a Soproni Egyetem hallgatói
- Egy út, ezer lehetőség – mobilitási élménybeszámoló és kiállítás a Soproni Egyetemen
- Közösség, kultúra, élmény: ismét különleges színházi esték a Soproni Egyetemen
- Egy út. Ezer lehetőség. Megnyílt a Pannónia Ösztöndíjprogram plakátkiállítása a Soproni Egyetemen
- Fontos határidő közeleg a Soproni Egyetem felvételizői számára