Október 27-én a projekthét keretében a Lámfalussy Kar magyar és nemzetközi hallgatói ellátogattak az Autoliv Kft. sopronkövesdi üzemébe, ahol testközelből ismerhették meg a biztonsági övek gyártásának és tesztelésének folyamatait.

A nemzetközi cég a világ vezető szereplője az autóbiztonsági rendszerek terén. A látogatás során hallgatóink nemzetközi környezetben, valós ipari folyamatokon keresztül mélyíthették gazdasági ismereteiket.
A program során a hallgatók először egy átfogó bemutatófilmet és prezentációt hallgathattak meg a vállalat történetéről, majd három csoportban bejárhatták a gyártás két fő területét, személyesen is megtapasztalva a termelés folyamatait. A laborban pedig élőben láthatták, hogyan zajlik a biztonsági övek tesztelése ütközés esetén – közös megegyezés alapján ez a mozzanat bizonyult a nap legizgalmasabb és legnépszerűbb részének. A hallgatóknak külön élményt jelentett továbbá a gyárban működő automata szállítórobotok munkája is.
Köszönjük az Autoliv Kft.-nek, hogy lehetőséget biztosított diákjaink számára a gyakorlati tapasztalatszerzésre!
Kapcsolódó tartalmak
- „LKK én így szeretlek” - Jubileumi vetélkedő és évzáró esemény a Soproni Közgázon
- Elindult a jelentkezés a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram 2026-os évfolyamába!
- Rangos külföldi elismerésben részesült a Lámfalussy Kar oktatója, Dr. Jankó Ferenc
- Pincepörkölt, babgulyás és bolognai – kóstoló a Soproni Közgáz ide tanár-diák főzőversenyéről
- Sikerrel zárta „Jövőt építünk együtt” workshop-sorozatát a Soproni Egyetem
- A jövő körkörös! - Greensense előadás a Lámfalussy Karon a körkörös gazdaságról
- Kutatók Éjszakája a Soproni Közgázon
- "SOLD OUT!" - Meghívó a XI. Közgazdász Estre
- Logisztikai folyamatok testközelben – Soproni közgazdász hallgatók a Roto Elzett Kft.-nél
- Mint-a-Parlament törvényhozást modellező program