Kutatói életútja elismeréséül Fred-Sinowatz Tudományos Díjjal tüntették ki a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar Ökológiai Gazdaságtan Intézetének egyetemi docensét.
Leonhard Schneemann tartományi tanácsos és Dr. Jankó Ferenc a Fred-Sinowatz Tudományos Díjjal | Fotó: Landesmedienservice Burgenland
Burgenland tartomány (Ausztria) rangos elismerését, a Fred-Sinowatz Tudományos Díjat idén Dr. Jankó Ferenc vehette át Kabold (Kobersdorf) egykori zsinagógájában, ünnepélyes keretek között.
Dr. Jankó Ferenc 2021-ben megjelent „Burgenland földrajzi felfedezése – Tudomány, geopolitika és identitás a két világháború között” című kötete – amely már angol nyelven is olvasható – a térség földrajzi tudásának történetét dolgozza fel, különös tekintettel a két világháború közötti időszakra. A tartomány megalakulása ugyanis nem csupán politikai és közigazgatási folyamat volt, hanem – ahogyan a szerző hangsúlyozza – földrajzi projekt is. Burgenlandnak nevet, fővárost, táji leírást, gazdasági és közlekedési hálózatot kellett kapnia – mindezt egy korábban egységesen soha nem létező régió számára. A könyv gazdagon illusztrált térképekkel, fotókkal és helynévmutatóval segíti az olvasót, aki így nemcsak egy földrajzi, hanem egy identitástörténeti utazás részese lehet. A kötet nemcsak Burgenland történelmét világítja meg új szempontból, hanem Ausztria és Magyarország közös múltjához is fontos adalékokat kínál.
Gratulálunk a rangos elismeréshez és a kötethez!
Kapcsolódó tartalmak
- A Magyar Tudományos Akadémia kitüntetését vehette át a Lámfalussy Kar oktatója, Dr. Koloszár László
- „LKK én így szeretlek” - Jubileumi vetélkedő és évzáró esemény a Soproni Közgázon
- Logisztikai folyamatok testközelben – Soproni közgazdász hallgatók a Roto Elzett Kft.-nél
- Carbon Class Workshop a Soproni Közgázon
- A Soproni Közgáz nemzetközi hallgatói az Autoliv gyárában jártak
- Kari Tudományos Diákköri Konferencia a Soproni Közgázon – 2025
- Jelentős hazai elismerésben részesült a Lámfalussy Kar oktatója, Dr. Tóth Balázs István
- A jövő körkörös! - Greensense előadás a Lámfalussy Karon a körkörös gazdaságról
- Pincepörkölt, babgulyás és bolognai – kóstoló a Soproni Közgáz ide tanár-diák főzőversenyéről
- A jövő munkaerőpiacára készítette fel hallgatóit a Soproni Közgáz