Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Keresés

Újabb kerékpárok a munkatársaknak – már 59 bringa szolgálja a fenntartható közlekedést az egyetemen

kerekparatado2.jpg

A Soproni Egyetem munkatársai ismét örülhettek – ezúttal 40 új kerékpár került átadásra a Botanikus kertben megrendezett jó hangulatú eseményen. A RRF-SOE-DTO projekt keretében immár harmadik alkalommal bővült az egyetem bringaparkja, így a korábbiakkal együtt összesen 59 darab kerékpár segíti a fenntartható közlekedést az intézményen belül. Ez azt is jelenti, hogy a dolgozók közel 10%-a már részesült az egyetemi bicikliprogramból.

A modern kerékpárokhoz – ahogy eddig is – láthatósági mellény és ergonomikus sisak is tartozik. Aki most valamilyen okból nem tudta átvenni a kerékpárt, kérjük, hogy Orbán Ábner kollégánál jelentkezzen a Műszaki Osztályon.

Ezúton is köszönjük a program megvalósításában közreműködő munkatársak elkötelezett munkáját:

  • a Projektmenedzsment csoport tagjainak,
  • a Műszaki Osztály dolgozóinak,
  • Bogáti Gergőnek, az egyetem vezető grafikusának,
  • valamint a Mango Bike csapatának.

Külön köszönet Polgár Andrásnak és Elekné Fodor Veronikának, akik az egyetemi kerékpáros kezdeményezések koordinálását végzik.

Az átadón Prof. Dr. Fábián Attila rektor bejelentette, hogy a következő közös kerékpáros esemény, az őszi egyetemi túra, 2025. szeptember 12-én kerül megrendezésre a SMAFC Sportegyesület közreműködésével.

Biztonságos és örömteli tekerést kívánunk minden munkatársunknak!

Cikk nyomtatása E-mail