Idén már harmadik alkalommal telt meg élettel és ínycsiklandó illatokkal a Benedek Elek Pedagógiai Kar belső kertje június 20-án, pénteken. Az Egyetemi Főzőverseny hagyományosan a nyári szemeszter egyik legbarátságosabb eseménye, ahol a közösségi élmény, a gasztronómiai kreativitás és a jó hangulat együtt teremtenek felejthetetlen napot a résztvevőknek.
Ez a kifejezetten a Soproni Egyetem munkatársai számára szervezett esemény minden évben kiváló alkalmat teremt arra, hogy a különböző szervezeti egységek kötetlen, baráti hangulatban találkozzanak, kapcsolatokat építsenek és megerősítsék az egyetemi közösséget. A közös főzés, a jóízű beszélgetések és az egymás munkájának megismerése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Soproni Egyetem ne csak munkahely, hanem valódi közösség is legyen.
A 2025-ös megmérettetés középpontjában a „Gulyás” állt – lehetett hagyományos, újragondolt, csavarral vagy klasszikusan elkészített, de az ízélmény és a kreativitás idén is főszerephez jutott.
A versenyre 16 csapat jelentkezett és finomabbnál-finomabb ételek kerültek az öt fős zsűri asztalára. A zsűritagok: Prof. Dr. Széles Zsuzsanna, Prof. Dr. Fábián Attila, Dr. habil. Varga László, Prof. Dr. Jánoska Ferenc, a zsűri elnöke pedig Major Zsolt, az Erhardt étterem konyhafőnöke volt.
A verseny végeredménye:
I. helyezett: Faanyagosok
II. helyezett: Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.
III. helyezett (holtverseny): KÖZGÁZ és Gulyásmérnökök
Zsűri különdíjasok:
I. hely: Kapuőrök
II. hely (holtverseny): Rizikóragu és Vegykonyha
A szervezők ezúton is szeretnének köszönetet mondani mindazoknak, akik a rendezvény lebonyolításában részt vettek – külön is kiemelve a Gazdasági Igazgatóság munkatársait, a Műszaki Igazgatóság kollégáit és a karbantartók lelkes csapatát, akik nélkül ez a rendezvény nem valósulhatott volna meg ilyen magas színvonalon. Külön köszönet Halvax Tibornak a Benedek Elek Pedagógiai Kar munkatársának, hogy széppé varázsolta a kertet!
A III. Egyetemi Főzőverseny ismét bebizonyította, milyen ereje van a közösségnek és a hagyományápolásnak. Akár versenyzőként, akár vendégként voltál jelen, egy biztos: ez a nap sokáig emlékezetes marad!
Találkozunk jövőre, egy újabb ízes kalandban!
Nézz bele a kisfilmbe:
Kapcsolódó tartalmak
- Meghívó - 2025. szeptember 11. - OA publikálás és CABI adatbázis-tréning
- Természetesen Veled video podcast: Tudatos és sikeres jelenlét a közösségi médiában
- MI-t mire? SOE Mesterséges Intelligencia workshop-sorozat
- 26. Egyetemi horgászverseny / 2. SOE–TAEG–FHNP horgásznap
- BOTANIKA Nyári Tábor – Elindult az élményekkel teli kaland a legkisebbeknek!
- Konferencia felhívás – „Magyar Tudomány Ünnepe 2025” a Lámfalussy Karon
- SMAFC tagsági kártya őszi szemeszter
- Aszfaltozási munkálatok az Ady utcai kollégiumoknál – forgalomkorlátozás
- EISZ - 2025-ös OA kvóták - július
- IV. Soproni Egyetemi Nap (SEN 2025) – Fergeteges szemeszternyitó szeptember 5-én!