
Ronan Gargan, Írország magyarországi nagykövete, Dr. Szegedi Joó Marianna kulturális attasé, valamint az MTA Könyvtárának főigazgatója és főigazgatóhelyettese, Dr. Monok Istvá és Gaálné Kalydy Dóra tett látogatást a Soproni Egyetemen 2023. március 7-én.
A delegáció először a SOE Központi Könyvtár és Levéltárat tekintette meg, ahol Tompa Mónika főigazgató és Dr. Sági Éva levéltárvezető kalauzolta el a vendégeket a Műemlékkönyvtár kincsei között, valamint mutatta be a selmeci diákhagyományokat. Ezt követen Prof. Dr. Fábián Attila rektor és Prof. Dr. Lakatos Ferenc rektorhelyettes mutatta be a Soproni Egyetem angol nyelvű képzési programjait, valamint kutatási portfólióját. A természetvédelem témaköre és az egyetem nemzetközi rangsorokban elért eredményei is megtárgyalásra kerültek. Ronan Gargan nagykövet megerősítette, hogy az agrártudományokon keresztül Írország is nagy hangsúlyt fektet a klímavédelemre.
Kapcsolódó tartalmak
- Szívügyből tantárgy: az adakozásról is tanulhatnak a Soproni Egyetem hallgatói
- Az erdészeti képzés jövőjét európai szinten is alakítja a Soproni Egyetem
- Az őrtüzekben él tovább a Soproni Egyetem hőseinek emlékezete
- Egy út. Ezer lehetőség. Megnyílt a Pannónia Ösztöndíjprogram plakátkiállítása a Soproni Egyetemen
- Megújult a Soproni Egyetem Szenátusa, megkezdődött az új működési rend szerinti munka
- A Soproni Egyetem az 1956-os események hetvenedik évfordulójára készül
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Megkezdődött a 2026/27-es tanév a Soproni Egyetemen
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- Fokozott tűzveszély a Botanikus Kert területén