Az egykori Soproni Textilművek (SOTEX) kultúrházában tartotta közös jubileumi megemlékezését a Soproni és a Miskolci Egyetem, ami nem véletlen, hiszen éppen hetven évvel ezelőtt, 1956. október 22-én ebben az épületben gyűltek össze először a soproni egyetemisták, hogy megfogalmazzák követeléseiket. Az ünnepség a forradalom hőseinek felidézése mellett az egyetemi közösség szétszakított, mégis máig összetartozó történetét is bemutatta.
A bensőséges és nagyon szép megemlékezés az egyetemi zászló bevonulásával vette kezdetét, majd a Himnusz eléneklését követően Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektorának ünnepi beszédével folytatódott.
„1956 első napjai azok számára is meghatározó élményt jelentettek, akik később elhagyni kényszerültek hazájukat. A forradalom első napjairól szinte katartikus tisztaságú kép rajzolódik ki. Ez a néhány nap lelki útravaló lett számukra. Magukkal vitték annak bizonyosságát, hogy egyszer már részesei voltak a szabadság tiszta örömének, a másik emberbe vetett bizalom és az összetartozás megtapasztalásának" – fogalmazott a rektor.
Az 1956. október 22-i diákparlamenten bányász-, erdőmérnök- és földmérőhallgatók gyűltek össze. A korabeli sajtóbeszámolók szerint a terem megtelt, a karzaton is sokan figyelték az eseményeket. A hallgatók követelései között szerepelt a független Magyarország megteremtése, az emberi szabadságjogok biztosítása, a szovjet csapatok kivonása, valamint Sopron nyílt várossá nyilvánítása és a határsáv megszüntetése.
Az egyetemisták az egyetemi autonómia kérdésétől a hallgatói életkörülményekig számos ügyben megfogalmazták elképzeléseiket. A diákparlament előkészítő bizottságának kiáltványtervezetét pedig hatalmas taps fogadta.
Az események gyorsan követték egymást. Október 24-én a soproni hallgatók már röplapokon vitték követeléseiket az üzemekbe, október 26-án pedig a helyi határőrség és a rendőrség is azonosult az ifjúság törekvéseivel.
A történelmi fordulat november 3-án következett be az egyetem életében. Az Erdőmérnöki Főiskola, a Bányamérnöki Kar és a Földmérőmérnöki Kar tanácsa közös ülésen határozott arról, hogy a három intézmény Soproni Műszaki Egyetemmé egyesül. Az ideiglenes rektori tisztségre dr. Vendel Miklós professzort választották.
Másnap azonban a szovjet csapatok bevonulása és a forradalom leverése véget vetett a reményeknek. A szabadságért kiálló fiatalok közül sokan úgy döntöttek, hogy elhagyják az országot. A BBC korabeli adatai szerint november 4-én Sopron térségében mintegy ötezren lépték át az osztrák határt. Az egyetemi hallgatók közül hozzávetőleg 450-en, köztük 220 erdészhallgató távozott.
A közös megemlékezésen Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora is köszöntötte a résztvevőket. Beszédében felidézte a két intézmény közös történelmi gyökereit és az 1956-os eseményekben játszott szerepét.
„ A Miskolci Egyetem és a Soproni Egyetem közössége számára 1956 nem csupán a magyar történelem egyik legfényesebb és legtragikusabb fejezete, hanem közös egyetemtörténetünk és örökségünk része is” – hangsúlyozta.
A két intézményt évszázados hagyományok kötik össze. Közös gyökereik az 1735-ben alapított selmecbányai akadémiáig nyúlnak vissza. A történelem változásai nyomán a képzés Sopronban, majd a bányászati és kohászati oktatás Miskolcon folytatódott. Az 1956-os események pedig még szorosabbra fűzték a kapcsolatot.
A forradalom leverése után sok soproni hallgató és oktató külföldön talált új otthonra. Az erdészeti képzéshez kötődő közösség egy része Kanadába, Vancouverbe került, ahol a University of British Columbia befogadta őket, és Sopron Division néven folytatódhatott az oktatás.
A fiatalok idegen országban is megőrizték anyanyelvüket, szakmai tudásukat és a selmeci hagyományokat.
„A történelem ugyan szétszórta a közösséget, de nem tudta megszüntetni az összetartozást. Mert az otthon nem mindig földrajzi hely: néha egy közösség, egy dallam vagy egy történet, amelyet továbbadunk egymásnak – fogalmazott Horváth Zita.
A Miskolci Egyetem rektora szerint 1956 egyik legfontosabb tanulsága, hogy a közösséghez tartozás felelősséggel jár. Mint mondta, a két egyetem kapcsolata ma is élő örökség, amelyet a jelen és a jövő hallgatóinak is tovább kell vinniük.
Az ünnepség egyik különleges pillanata az volt, amikor az 1956-os események két egykori résztvevőjét köszöntötték.
Dr. Rybach László 1935-ben született Sopronban. Egykori hallgatóként részt vett az 1956. novemberi kópházi eseményekben, majd még aznap átlépte a magyar–osztrák határt. Azóta Svájcban él. Nemzetközileg elismert geofizikus, a zürichi ETH emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja és az ELTE díszdoktora. Tudományos pályája mellett a zene is végigkísérte életét: karmesterként számos ország zenekarait vezényelte.
Németh György 1936-ban született Sopronban, 1956 őszén harmadéves bányamérnök-hallgató volt. 1959-ben az utolsó Sopronban végzett bányamérnök-évfolyam tagjaként szerzett diplomát. Szakmai pályáját a közép-dunántúli széniparban töltötte, később a Veszprémi Szénbányák vezérigazgatója és a Magyar Bányászati Szövetség alapító elnöke lett.
Két különböző életút, két eltérő sors, mégis ugyanaz a kiindulópont: Sopron, az egyetem és 1956.
A személyes visszaemlékezéseket követően Illyés Gyula 1955-ben született Bartók című versét Bende Attila előadásában hallgathatta meg a közönség.
Az ünnepség bővelkedett megható pillanatokban. Ezek közé tartozott, amikor hét évtizeddel az első diákparlament után ismét felidézték az akkori követeléseket. Az 1956. október 22-én elfogadott történelmi dokumentum három részből állt. 14 pontban az országos politikai és társadalmi változásokat sürgették, 15 pont az egyetemi életet érintette, további 12 pont pedig Sopron sajátos helyzetére és igényeire vonatkozott.
A tizenkét soproni követelést Buni Bence erdőmérnök-hallgató, a Hallgatói Önkormányzat elnöke olvasta fel. Ezzel a mai hallgatók is bekapcsolódtak az emlékezésbe, továbbvíve az egykori MEFESZ szellemi örökségét.
Az ünnepség zenei programja is szorosan kapcsolódott a történelmi emlékezethez. A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar Bábinszki Gergely vezényletével Bartók Béla Román népi táncok című művét adta elő. Később Dr. Rybach László karmesterként is színpadra lépett, Ludwig van Beethoven Coriolan-nyitányát vezényelte.
A jubileumi program a Soproni Egyetem Szenátusának ünnepi tanácsülésével folytatódott. Az egyetem rektorának előterjesztésére tiszteletbeli doktori, doctor honoris causa címet adományoztak Dr. Robert Kozaknak, a University of British Columbia Faculty of Forestry and Environmental Stewardship professzorának.
Az évforduló alkalmából emlékérmeket is átadtak. Az elismerésekkel az egyetem azok előtt tisztelgett, akik személyes életútjukkal is részesei, illetve őrzői az 1956-os soproni egyetemi örökségnek.
Az ünnepi megemlékezés Beethoven Egmont-nyitányával zárult.
Aki esetleg lemaradt volna a gyönyörű megemlékezésről a következő linkre kattintva visszanézheti és betekinthet a megható pillanatokba.
Fotók: Rombai Péter
Kapcsolódó tartalmak
- Agroerdészeti mérnök MSc képzésre lehet felvételizni augusztus elején a Soproni Egyetemen
- Közösen a zöldebb holnapért – Kooperatív kurzusok a fenntarthatóság jegyében
- A jövő erdészeti szakembereit ma kell felkészíteni – a duális képzésről tanácskoznak Sopronban
- Ötven év után újra együtt- emlékek, hagyományok és találkozások az Alma Materben
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Emlékezés és összetartozás – november 4-én zárul a Soproni Egyetem jubileumi programsorozata
- A Soproni Egyetem bAlekhete, ahol az első egyetemi barátságok kezdődnek
- Kiemelt regionális partnerséget épít a Soproni és a Mendel Egyetem
- Terra Incognita: drónokkal és távérzékeléssel fedezik fel az ismeretlent a soproni gimnazisták
- Lóháton Selmec örökségének nyomában –emléktúrára indult a Soproni Egyetem Kumisz Köre