Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

A Soproni Egyetem programjai a SopronFest napjaiban Sopron-szerte

A Soproni Egyetem nem csak névadója az első SopronFest diákbérletének, hanem egyik fő szervezője és színtere is a helyi eseményeknek. Prof. Dr. Fábián Attila rektor szerint a város önmagában is ecsetre kívánkozik, a Soproni Egyetem pedig egyre trendibb a hazai felsőoktatási palettán. „Ezt az üzenetet már csak keretbe kellett foglalnunk – ez lesz a SopronJÓLfest, az Egyetem 10 napos programsorozata. A jövőre fogékony, sokszínű, természet- és kultúrabarát egyetem vagyunk, és ezt szeretnénk szerte a városban megmutatni mindenkinek.” A célközönség elsősorban a soproniak és a város vendégei: diákok, családok, mai és régebb óta fiatalok. A közoktatásban éppen ekkor zajlik a „Fenntarthatósági témahét”, a zöld egyetem többek között nekik és értük kínál fenntartható programokat.

A Soproni Egyetem mind a 4 karát igyekszik bevonni a SopronFest programjaiba: az erdőmérnökök, a faipari és kreatívipari hallgatók, az óvodapedagógusok és a közgazdász jelöltek is becsatlakoznak a rendezvénybe, a fesztivál lővereki helyszínén egyetemisták az alkalmi munkavállalók.

Az események egyik fő helyszíne az egyetemi campust övező 100 éves Botanikus kert, ahol minden nap délután más-más témájú magyar és angol nyelvű vezetéssel indul a „Sétálj a kertben!”. Április 23-án a Könyv Napján helyi és országos partnerek bevonásával szerveződik az „Olvass a kertben!”, április 29-én pedig egy olyan családi napra hívják a soproniakat, ahol az Egyetem jelmondatának megfelelően mindent újrahasznosít: „Természetesen Veled!” A SopronFest utolsó hétvégjén a Ligneumban újonnan kialakított Botanika kávézó várja a fesztiválozókat: regeneráló kávéval, zenével és zöld üzenetekkel.

A belvárosban április 21-30 között zajlik a SopronJÓLfest, ahol a macskaköves utcák földszinti ablakaiban az Egyetem művésztanárainak és hallgatóinak munkáiból látható majd rendhagyó tárlat, amihez térképes kincskereső játék is csatlakozik. Az Esterházy palotában délelőttönként a diákcsoportokat várják, kora esténként pedig „Ecseteljünk!” címmel hirdetnek programokat, ahol a képzőművészet, a zene, a gasztronómia és a felsőoktatás színei keverednek majd. Ugyanitt láthatják az Egyetem által meghirdetett jótékonysági képárverésre felajánlott műveket is: a befolyt összegből az őszi szemeszterben falusi kis óvodákba visznek művészeti nevelési programot a pedagógiai és a művészeti karok közreműködésével. A lővereki fesztiválhelyszínen az Alkalmazott Művészeti Intézet egy közösségi festésre invitálja a közönséget – nyomatékosítva, hogy a Soproni Egyetem szeretne maradandó és emlékezetes nyomot hagyni a SopronFesten.

 

A Soproni Egyetem programjai a SopronFest idején valamennyi helyszínen ingyenesen látogathatók, hallgathatók, bejárhatók, nézhetők és kóstolhatók. A szervezésben és megvalósításban részt vesznek az egyetem intézményei, oktatói, hallgatói, üzleti partnerei, valamint soproni iskolák, művészeti csoportok, alkotók, civil szervezetek és magánemberek… akik hiszik és vallják: Sopron jól fest!

 

A Soproni Egyetem 33 programmal készül – időrendi bontásban:

 

MŰFAJ

NAP

ÓRA

HELYSZÍN

PROGRAM

ART

04.21.

18:00

Esterházy palota

Jótékonysági képkiállítás nyitánya (A SOE, Sopron és a SopronFest festőinek munkáiból)

ART SÉT CSALÁDI

04.22-30

0:00-24:00

Belváros 50 földszinti ablaka

Ablakkiállítás a Soproni Egyetem oktatóinak, hallgatóinak és óvodásainak munkáiból (kincskereső játékkal)

ÖKO CSALÁDI

04.22.

10:00-14:00

Esterházy palota

Játékos palotafoglalás a Föld Napján (családi program)

ÖKO SÉTA

04.22.

16:00

Botanikus kert

Sétálj a kertben! Földközeli séta a Föld Napján

LÍRA ART

ÖKO CSALÁDI

04.23.

14.00-18:00

Botanikus kert

Ligneum

Olvass a kertben! A betűk, az írók, a versek és a könyvek barátainak (koncert, betűrejtvény, Líra könyvbemutatók, meglepetés vendégek)

ART SÉTA

04.23.

16:00

Botanikus kert

Sétálj a kertben! A Műemlékkönyvtár ritkaságai között

ÖKO

GYEREK

04.24.

9:00 és 11:00

Esterházy palota

Fenntarthatósági témahét – diákoknak fenntartva!

ÖKO SÉTA

04.24.

16:00

Botanikus kert

Sétálj a kertben! Faritkaságok és ritka szép fák nyomában

ART

04.24.

18:00

Esterházy palota

Ecseteljünk! Kultúrbeszélgetés a kortárs festészetről

ÖKO GYEREK

04.25.

9:00

11:00

Esterházy palota

Fenntarthatósági témahét – diákoknak fenntartva!

ÖKO SÉTA

04.25.

16:00

Botanikus kert

Sétálj a kertben! Kettő-, négy és hatlábúak nyomában

ART GASZTRO

04.25.

19:00

Esterházy palota

Ecseteljünk! Ecset és bor (festőszőlőkről és festőnövényekről kortyolgatás közben)

ÖKO GYEREK

04.26.

9:00

11:00

Esterházy palota

Fenntarthatósági témahét – diákoknak fenntartva!

ÖKO SÉTA

04.26.

16:00

Botanikus kert

Sétálj a kertben! Mi virít a Botanikus kertben (virágzó növények nyomában)

DIÁK

04.26.

19:00

Esterházy palota

A Soproni Egyetem bemutatja: Micsoda a „Pecha kucha”?

ZENE DIÁK

04.26.

20:00-22:00

Ligneum

Hallgatóknak: Ráhangoló csendesülős koncert

ÖKO GYEREK

04.27.

9:00

11:00

Esterházy palota

Fenntarthatósági témahét – diákoknak fenntartva!

ART DIÁK

04.27.

15:00-24:00

Lőverek (Fesztiválhelyszín)

Hagyj nyomot! Közösségi festés az AMIsokkal

ÖKO SÉTA ART

04.27.

16:00

Botanikus kert

Sétálj a kertben! Szoborlesen a park szobrai között

ZENE ART

04.27.

18:00

Esterházy palota

Ecseteljünk! 100%Dylan (The BobMeisters koncert + Bob Dylan képmutogatás)

ÖKO GYEREK

04.28.

9:00 11:00

Esterházy palota

Fenntarthatósági témahét – diákoknak fenntartva!

DIÁK

04.28.

8:00-12:00

Botanika kávézó

Chillezz a kertben! Kávé, gyógyító zene, babzsák, irodalom, (k)örömfestés

ÖKO SÉTA

04.28.

16:00

Botanikus kert

Sétálj a kertben! Angol vezetéssel

ART

04.28.

18:00

Esterházy palota

Ecseteljünk! Közösségi festés

ART

DIÁK

04.28.

15:00-24:00

Lőverek (Fesztiválhelyszín)

Hagyj nyomot! Közösségi festés az AMIsokkal

DIÁK

04.29.

8:00-12:00

Botanika kávézó

Chillezz a kertben! Kávé, gyógyító zene, babzsák, irodalom, (k)örömfestés

ÖKO ART

CSALÁDI

04.29.

10:00-18:00

Botanikus kert, Ligneum

Természeten Veled! Családi nap az újrahasznosítás és a reformkor szellemében

ÖKO CSALÁDI

04.29.

16:00

Botanikus kert

Sétálj a kertben! Mesebeli séta családoknak

ART ÖKO

GASZTRO

04.29.

19:00

Esterházy palota

Ecseteljünk! Terítéken a szalonna, a szalonka és más állati jó képek

ART DIÁK

04.29.

15:00-24:00

Lőverek (Fesztiválhelyszín)

Hagyj nyomot! Közösségi festés az AMIsokkal

DIÁK

04.30.

8:00-12:00

Botanika kávézó

Chillezz a kertben! Kávé, gyógyító zene, babzsák, irodalom, (k)örömfestés

ÖKO SPORT

04.30.

16:00

Botanikus kert

Sétálj a kertben! Futócipőben

ART

04.30.

19:00

Esterházy palota

Ecseteljünk! Jótékonysági képárverés

 

 

 

Cikk nyomtatása E-mail