
A Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé (La Biennale di Venizia) az olaszországi Velencében két évente megrendezésre kerülő, a világ legrangosabb kortárs művészeti eseménye. A kiállítást 1895-ben rendezték meg először a ma is a Biennálé kiállítóhelyeként szolgáló Giardiniben. Az esemény rangját és népszerűségét mutatja, hogy egyre több nemzet jelentkezik azzal a céllal, hogy alkotóit bemutassa a művészet egyik európai fővárosában, Velencében.
A 2000-es évektől már több mint nyolcvan ország művészei vesznek részt rendszeresen a Biennálén. A Velencei Biennálén az országok hagyományosan nemzeti pavilonokkal vesznek részt, ahol a kiállító művészekről az adott ország kulturális kormányzata dönt pályázat alapján. Az 1990-es évektől kezdve egy-egy rangos kurátort is felkérnek arra, hogy az úgynevezett központi pavilonban mutassa be az adott év(ek) kortárs művészeti tendenciáit. A kétévente megrendezett képzőművészeti kiállítás-sorozat 1980-tól kezdve az építészeti trendeket áttekintő önálló, rendszeres tárlattal bővült.
Az idei évben a Soproni Egyetem hallgatóinak lehetősége nyílt erre a nagyszabású rendezvényre ellátogatni. Az egyetem 96 hallgatója 4 napot töltött a lagúnák városában, amelynek keretein belül nem csak a Biennálé két helyszínét (Arsenale és Giardini), hanem a velencei Képzőművészeti Akadémia Képtárát (Accademia di Belle Arti di Venezia) is megtekinthették, amely a velencei festészet remekműveit őrzi. Velence mint város maga is múzeum, 118 temploma közül számos a legrangosabb európai festők műveit őrzi. Különleges technikával cölöpökre épült fényűző palotái,keskeny sikátorai a középkori kusza városszerkezetet mutatják. Az építészeti és képzőművészeti remekművekben segített eligazodni a hallgatóknak Kósa Balázs és Uhl Gabriella oktatók tárlatvezetései és városi vezetett sétái. A biennale fő helyszínei mellett számos városi helyszínen találhatóak még nemzeti pavilonok, amely ideiglenes kiállítóhelyek bepillantást engednek a látogatóknak a város rejtett, ám különleges építészeti emlékeibe., így a hallgatók is megismerkedhettek a pompás faragott fastukkós mennyezetekkel, vagy éppen a raktárak labirintusával.
A Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé féléves nyitvatartása idején több millió látogatót vonz, ennek a nemmindennapi forgatagnak és élménynek lehettek részesei az egyetem hallgatói.
Kapcsolódó tartalmak
- Bánó István Emlékkonferencia a Soproni Egyetem Kámoni Arborétumában
- Néma főhajtással emlékeztek 1956 hőseire a Soproni Egyetemen
- Csodás-e a Škoda? –beszélgetés a designról a Soproni Egyetemen
- Sikeres szakmai út Vietnámba: Új stratégiai irányokkal gazdagodott a Soproni Egyetem
- A fenntartható jövőről tanácskoztak a Soproni Egyetem Lámfalussy Karán
- Egyedülálló meteorológiai örökség a Soproni Egyetem Botanikus kertjében
- Új fejezet a Soproni Egyetem ESG-szerepvállalásában- sikeres képzésindító nyitókonferencia
- Soproni Egyetem Novemberi Híradó: Friss Események és Közösségi Pillanatok
- 1538 új fával gazdagodott a Soproni Egyetem emlékerdeje
- A Soproni Egyetem a THE ISR rangsor hazai élvonalába lépett