Negyedszer nyerte el a Magyarországi RAJI BUDO Iskola Nemzetközi Nyári Aikido Táborának rendezési jogát az Aikido Meishin Egyesület. A SMAFC Aikido szakosztálya a sportág nagyjait hozza Sopronba.
A Krasznai Ferenc Sportcsarnokban július 3-án kezdődik a vasárnap estig tartó, Jaff Raji nemzetközi iskolavezető nagymester által vezetett intenzív szeminárium. A Franciaországból, Rennesből érkező kivételes harcművész harminc éve tanít Magyarországon, negyven esztendeje professzionális oktató - ez a kettős jubileum is emeli a rendezvény rangját. Naponta több edzésen vehetnek részt a hazai aikidósok mellett a francia, chile-i, osztrák és a Kárpát-medencéből érkező sportolók. A pusztakezes aikidó gyakorlatok mellett a kard és bot használata is előkerül, hiszen külön edzéseket szentelnek a szervezők az iaido és jodo tanulmányozására is.
- A Jaff Raji nagymestertől való tanulás mindig kiváló lehetőség ad a harcművészetek alapelveinek mély és komplex tanulmányozására. Ő maga is olyan szaktekintély közeli tanítványa volt, mint a japán Tamura Nobuyoshi, aki az aikido alapítójának, Ueshiba Morihei-nek volt kedvenc edzőpartnere - emel ki néhány érdekességet dr. Polgár András szervező, a Aikido Meishin Egyesület Sopron elnöke, a SMAFC küzdősport szakosztály aikido tagozatának vezetője.
Jaff Raji mester a világ számos kontinensén tanít, mindig kimagasló didaktikai érzékkel adja át tudását a különböző korosztályok számára: a mozdulatok - érzetek - gondolatok egységére építve. Kreatív ismétléseken keresztül sajátíthatják el a sportolók a kifinomult technikákat.
Dr. Polgár András a helyi szervezők nevében kiemelte, megtisztelő, hogy újra Sopronban hozhatják közel minden junior és felnőtt sportolóhoz a magas szintű tanulás lehetőségét. Az év során kellő inspirációt jelentenek majd ezek az intenzív találkozások a hétköznapi munkában, hiszen az egyesületi edzéseken továbbadják a megszerzett tudást, szolgálva ezzel a hagyományos harcművészet általi harmonikus személyiség fejlesztését, az egészséges életmódra, rendszeres testmozgásra nevelést és az önvédelmi, technikai tudás megszerzését.
Az edzőtábor kísérő eseménye egy kalligráfia bemutató is, melyet a Chile-ből érkező Orlando Dassonvalle Roldan 6. danos Shodo (kalligráfia) mester vezet a tábor résztvevőinek, egyetemi polgároknak és a SMAFC sportolóinak. Bemutatja a párhuzamot az ecset használata és a harcművészetek között a szűntelen gyakorlás, kitartás, szorgalom, magas koncentráció, figyelem, jelenlét, határozottság és a tudatos mozdulatok mentén.
Fotó: Nyikos Péter
Kapcsolódó tartalmak
- Negyedszázados jubileumát ünnepli a soproni közgazdászképzés – különleges kiadvány készült
- Megújította együttműködését a Soproni Egyetem és a Vietnámi Nemzeti Erdészeti Egyetem
- Út a zöldebb jövő felé: a fenntartható fejlődést erősítő intézményi gyakorlatokról egyeztettek
- Terepen bizonyítanak a jövő erdészei – felkészültek a záróvizsgára a Soproni Egyetem hallgatói
- Digitális ugrás a jövőbe – Új oktatási környezet és professzionális média stúdió a Soproni Egyetemen
- Néhány lépés, és közelebb kerülsz a Soproni Egyetemhez! Figyelj a határidőre!
- Dühöngött az ifjúság a Soproni Egyetemen – „Természetesen Színház” volt a Ligneumban
- Érik a málna a fák alatt– agrárerdészeti innováció a Soproni Egyetem és a MATE együttműködésében
- Szárnyal a Soproni Egyetem – tovább erősítette pozícióját a RUR idei világranglistáján!
- Soproni PhD-hallgató lett a szudáni doktoranduszok DOSZ-nagykövete Magyarországon