
A Soproni Egyetem nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően hallgatói immár Kínában is tervezhetik jövőjüket. A diákok mester és doktori tanulmányok elvégzésére pályázhatnak a Fudan Egyetemre, több elérhető ösztöndíjnak köszönhetően.
A sanghaji székhelyű Fudan Egyetem Kína harmadik legrangosabb felsőoktatási intézménye, amelyet a világ legjobb egyetemei között tartanak számon — jelenleg az első negyven között. Az 1905-ben alapított egyetem impozáns méreteivel is lenyűgöző: négy kampuszán 3602 egyetemi fakultás működik, közel két és fél millió négyzetméteren.
Most többek között a Soproni Egyetem hallgatóinak is lehetősége nyílik arra, hogy a Fudan Egyetem egyedülálló ösztöndíjprogramján keresztül továbbtanuljanak. Az intézmények közötti partnerség révén a soproni hallgatók kiemelt elbírálásban részesülnek a felvételi folyamat során, és mind angol, mind kínai nyelven elérhető képzéseken vehetnek részt. A program különösen a STEM+ területekre — természettudományok, mérnöki tudományok, informatika — fókuszál, de más tudományágak képviselőit is várják.
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem döntős az International Green Gown Awards 2026 versenyén
- Mit ad nekünk az erdő? A Soproni Egyetem szakértői szerint sokkal többet, mint gondolnánk
- Súlyos változásokat jelez a Soproni Egyetem
- Egyhangú szenátusi támogatást és megerősítést kapott a Soproni Egyetem rektora
- 1956 öröksége – a 70. évfordulóra készül a Soproni Egyetem
- Ismét útnak indult a firma taxi a vasútállomásról a Soproni Egyetemre
- Ötven év után újra együtt- emlékek, hagyományok és találkozások az Alma Materben
- Több mint 400 faj igazolja a Soproni Egyetem Botanikuskertjének sokszínűségét
- Augusztus 30-án indul a balek- és Gólyahét a Soproni Egyetemen – Jelentkezz most!
- A Soproni Egyetem a tudomány világába kalauzolta az érdeklődőket