
Stratégiai együttműködést írt alá Soproni Egyetem sportegyesülete, a SMAFC, valamint az SC Sopron. Ősszel női futballcsapatot indítanak az NB II-es bajnokságban.
Új szintre emelte együttműködését az SC Sopron és a SMAFC: a két sportegyesület elnöke stratégiai szerződést írt alá egy női futballcsapat indításáról. Az NB II-ben ősszel már pályára lépő gárda Soproni Egyetem néven szerepel majd a bajnokságban. Már a nevük is jelzi, hogy a két soproni klub az egyetemmel karöltve, az intézmény támogatásával jön létre.
- Az SC Sopronnal közösen működtetett e-sport szakosztályunk már bizonyította az együttműködés sikerét. Most lépünk egy nagyot közösen, és reményeink szerint a kiemelt stratégiai partnerségünk a női futballban is sikeres lesz - vezette fel a szerződés aláírását Horváth József, az SMAFC elnöke. Az utánpótlásban kiemelt központként működő SC Sopron elnöke, Csiszár Ákos azt is elárulta, a női csapat indításához olyan partnert kerestek, aki már nevével is jelzi a minőséget.

A Soproni Egyetemen mindig is fontos volt a sport, egyesülete például az ország legrégibb, még ma is működő sportklubja. A stratégiai megállapodás aláírásakor az is kiderült, hogy az intézmény képzési palettáján is egyre nagyobb szerepet kapnak olyan szakok, amik szorosan kötődnek a sporthoz, a sportolókhoz.
- Sopronban minden adottság megvan ahhoz, hogy a fiataloknak ne kelljen választaniuk a továbbtanulás és akár az élsport között. Életpálya-modellünk működik, de még sok kiaknázatlan lehetőséget látok. Az a szakmai muka, amely az SC Sopronnál a labdarúgás területén évek óta folyik arra predesztinál, hogy az egyetemmel egy hosszú távú együttműködés létrejöjjön, amelyben nagyon sok kiaknázatlan lehetőség rejlik. Az első lépés az együttműködésben az Esport szakosztály volt, idén pedig a női labdarúgó csapat. De a jövőben olyan sportturisztikai központot is fel tudunk itt építeni, ahol később akár a sporttág elitjének is kurzusokat biztosíthatunk - mondta dr. Fábián Attila rektor.
Az oktatási rektorhelyettes, dr. Pásztor Enikő hozzátette: a sportszervezés, valamint a rekreáció és életmód szak elindulásával az egyetemen, tervezik a gyógytestnevelő szak indítását is, a következő hónapokban pedig a SMAFC elnökével közösen dolgozzák ki az életpályamodell részleteit, amely még vonzóbbá teheti a szakokat.
Az együttműködés értelmében tehát ősszel Soproni Egyetem néven új női felnőtt futballcsapat indul az NB II-es bajnokságban. Közel ötven futballista már készen áll a megmérettetésre, a főállású tréner és az erőnléti edző is munkába állt. Két válogatott futballistára már lehet büszke a Soproni Egyetem; együttműködő partnerére, Csiszár Ákosra és Priskin Tamásra, aki az intézmény hallgatója. A tervek szerint ez a kör hamarosan bővülni fog újabb válogatott sportolókkal.
Kapcsolódó tartalmak
- Akkreditált ESG tanácsadó részismereti képzés – Jelentkezési határidő: 2025. augusztus 15.
- A Soproni Egyetem, Magyarország Zöld Egyeteme a fenntarthatóságban mindig egy lépéssel előrébb jár
- Új kutatói generáció kezd munkába Sopronban- elstartolt az EKÖP ösztöndíjprogram a Soproni Egyetemen
- Élménnyel és tudománnyal telt a Soproni Egyetem hétvégéje – design, családi programok és tudomány
- Szenzációs TikTok-videóval robbant be a IV. Soproni Egyetemi Nap
- 220 felett....tovább száguld a Soproni Egyetem
- Tanulás élményekkel - BOTANIKA nyári gyermektábor a Soproni Egyetemen
- Új fejezet a Soproni Egyetem közösségi életében
- Ősbemutató a Soproni Egyetemen: megszólal a Sound of Earth
- Kezdődik a Soproni Egyetem nyugdíjasegyeteme