.png)
Az egyetemi felvételi rendszert, illetve a nyelvvizsga-követelményt érintő változásokkal az elmúlt időszakban többször is találkozhattunk a híradásokban. Középiskolásokat, egyetemistákat, szülőket egyaránt érdekel, hogyan tudjuk a legjobban kiaknázni az adott lehetőségeket
A felsőoktatási felvételi eljárásnak eddig is fontos szereplője volt a nyelvvizsga, az új rendszerben azonban a pluszpontként megszerezhető ún. „intézményi” pontok közül 2024-től még többet, akár már 100 pontot is érhet egy C1-es nyelvvizsga.
- A Soproni Egyetem Idegen Nyelvi Központjának portfóliójában az egyetemi oktatás, a felnőttképzési – azaz lakossági és céges – tanfolyamok illetve a fordítás és lektorálás mellett hangsúlyos szerepet kap a nagyközönség számára talán legismertebb tevékenységünk, a nyelvvizsgáztatás is – emeli ki Dr. Kóczán-Vörös Viola, a Soproni Egyetem Idegen Nyelvi Központjának vezető nyelvtanára.
- Nyelvvizsgázóink közül sokan érkeznek már az adott szintnek megfelelő nyelvtudással, ez azoknak a kiváló nyelvtanár kollégáknak munkáját dicséri, akikkel a jelentkezők általános iskolai, középiskolai éveik alatt találkozhattak.
- Természetesen célirányos, feladatközpontú nyelvvizsga-felkészítő tanfolyamot az Idegen Nyelvi Központ is hirdet, minden évben 3-4 alkalommal, ahol a Központ által tartott nyelvvizsgákra készítjük fel a jelentkezőket angol és német nyelvből, B2 és C1 szinten. Jelenleg három általános nyelvvizsgatípusnak (Origó, telc, Ösd), és egy szaknyelvi vizsgának (MATE Zöld Út üzleti, műszaki, agrár) vagyunk akkreditált helyszínei.
- A téli időszakban egyes hétvégi nyelvvizsga-alkalmainkat az egyetem főépületében tartottuk meg, azonban áprilistól újra az Erzsébet utca 9. alatt található központunkban várjuk nyelvvizsgázóinkat és a tanulni vágyókat: kiváló egyetemi oktatói csapattal, anyanyelvi oktatókkal, megújult informatikai parkkal, folyamatosan frissülő online arculattal – de a régi profizmussal és többévtizedes tapasztalattal.
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem hallgatói és oktatói készítették a Legendák! musicalshow látványvilágát
- A Soproni Egyetem aktív- és ökoturizmus képzése gyakorlati tudással készíti fel a szakembereket
- Kiemelt regionális partnerséget épít a Soproni és a Mendel Egyetem
- A Soproni Egyetem a tudomány világába kalauzolta az érdeklődőket
- Visszatér a campusra a Soproni Egyetemi Nap: ünnepeljük együtt az ötödik születésnapot!
- Megkezdődött a 2026/27-es tanév a Soproni Egyetemen
- Augusztus 30-án indul a balek- és Gólyahét a Soproni Egyetemen – Jelentkezz most!
- Emlékhang – személyes történetek a Soproni Egyetem 1956-os múltjából
- A Soproni Egyetem kutatói igazolták az ázsiai kőrisrontó-karcsúdíszbogár hazai megjelenését
- Nemzetközi Élvonalban a Soproni Egyetem Történeti és Alkalmazott Zoológiai Kutatócsoportja