A Soproni Egyetem női futballcsapata az első bajnoki mérkőzésén, nagy küzdelem mellett, hazai pályán 3-0-s vereséget szenvedett a rutinosabb és jobb erőkből álló Fehérvár FC ellen. Az első félidő végén a vendégek, kihasználva az újjonc hazaiak rutintalanságát két gólos előnyre tettek szert, majd a második játékrészben is tovább növelték előnyüket.
Szabó Bence vezetőedző szerint a lányok mindent beleadtak és próbáltak szervezetten játszani egy erős, tapasztalt csapattal szemben. A Fehérvár FC fiatal, bajnoki címre esélyes kerete azonban fizikálisan és taktikai érettségben is fölényben volt, amit ki is használt. Az ellenfél tapasztalata és felkészültsége nagy nyomást helyezett a Soproni Egyetem csapatára, ami végül meghatározta a mérkőzés kimenetelét.
Mindezek ellenére a soproni lányok több pozitívumot is megmutattak, amelyeket felhasználva igyekeznek további fejlődést elérni. A csapat folytatja az építkezést, hogy a következő mérkőzéseken még eredményesebben szerepelhessenek. Szabó Bence külön kiemelte a szurkolók támogatását, amely fontos szerepet játszik a csapat motivációjában.
A csapat legközelebb szeptember 7-én Pakson lép pályára.
Hajrá Soproni Egyetem! Hajrá SC Sopron!
Fotók: Leczovics Zsolt
Kapcsolódó tartalmak
- Tudáshíd Sopron és Marokkó között – Új távlatok az egyetemi együttműködésben
- „Az Év Egyeteme” lett a Soproni Egyetem – országos elismerés a sikeres felvételi kampányokért
- Soproni Nyugdíjasegyetem: Jövőbiztos lakóterek
- Már elérhető a Soproni Egyetemi Híradó legújabb adása
- A tudás fája termőre fordult – három éve működik eredményesen az Erdészeti Ágazati Tudásközpont
- Biztató egyeztetést bonyolított le a Soproni Egyetem a kínai befektetőkkel
- Hangszerek, formák, gondolatok – Üveges Péter a Természetesen Veled podcastban, képben és hangban
- Egy kicsit mindenki soproni egyetemista lehet a SopronFesten
- Nyelvtudással a nagyvilágban – kampány a nyelvtudás népszerűsítéséért
- Soproni PhD-hallgató lett a szudáni doktoranduszok DOSZ-nagykövete Magyarországon