A különböző generációk fenntarthatósághoz és digitalizációhoz fűződő viszonyáról beszélgetett Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastja következő két adásának nyilvános felvételén Steigervald Krisztián gererációkutatóval a Soproni Egyetemen.
Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a SopronFest programsorozat részeként felvett beszélgetésen egyebek mellett arra a kérdésre kereste a választ Steigervald Krisztiánnal, mi a különbség aközött, hogy míg az Y generáció belenőtt, a Z generáció beleszületett a digitalizációba. A korábbi köztársasági elnök a Soproni Egyetem Ligneum Látogatóközpontjában közönség előtt rögzített első podcastban kitért arra is, hogy miközben egyre fontosabbnak érzik az emberek a környezetvédelmi vagy klímavédelmi problémákat, kényelmük háttérbe szoríthatja a félelmet e problémák következményeitől. Áder János és beszélgetőpartnere úgy vélekedett: bár naponta több hír jelenik meg a környezetről, a klímáról, a fenntartható vagy fenntarthatatlan életmódról, kétséges, vajon ezek ösztönzik-e a Z generációt arra, hogy tegyen is a klímavédelmi gondok enyhítéséért. A második podcastban a generációk együttéléséről és a digitális világ személyiségre gyakorolt hatásairól esett szó, érintve az internethasználatot, a társas kapcsolatok megváltozását, az értékrendet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó tartalmak
- Rekorderedmény a fenntarthatósági világrangsorban: a világ TOP 80 egyeteme között a Soproni Egyetem
- Lóháton Selmec örökségének nyomában – 2. rész
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében
- Egyre erősebb a Soproni Egyetem alumni közössége – Te már csatlakoztál?
- Közösség, kultúra, élmény: ismét különleges színházi esték a Soproni Egyetemen
- Soproni Egyetem: Kassai Lajos a Ligneum Pódium színpadán
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- A Soproni Egyetem hallgatói és oktatói készítették a Legendák! musicalshow látványvilágát
- Karbonkreditek: új lehetőség az erdőkben
- Beindult a nemzetközi élet a Soproni Egyetemen