A Soproni Egyetem falai közül indult útjára három évtizeddel ezelőtt az az országos kezdeményezés, amely mára a hazai környezeti nevelés egyik alappillérévé vált. A jeles évfordulót kedden délután a Botanikus kertben ünnepelték meg, ahol méltó helyére került a 2026-os esztendő fája, a kecskefűz.
Az ültetést megeleőzően a résztvevők egy hangulatos séta keretében, a Kaán Károly Ökoklub tagjainak szakértő vezetésével idézték fel az elmúlt harminc év legemlékezetesebb „év fáit”, majd a jubileumi rendezvénysorozat csúcspontjaként elültették az idei győztest, a kecskefüzet. Az eseményen részt vett Prof. Dr. Lakatos Ferenc rektorhelyettes és a mozgalom alapítója, Prof. Dr. Bartha Dénes kutatóprofesszor is.
A mozgalom gyökerei 1995-ig nyúlnak vissza. Bartha professzor elárulta, hogy az ötletet a madárvédők sikerei adták:
„1979-ben a Magyar Madártani Egyesület megválasztotta az év madarát. Ez a mozgalom nagyon jól indult. Én akkor kedvet kaptam, és 1995-ben elhatároztam, hogy az Év fája mozgalmat elindítom hazánkban.”
Az első választott faj 1996-ban a madárcseresznye volt, azóta pedig hosszú utat tett meg a kezdeményezés. Míg az első húsz évben a professzor maga jelölte ki a fajokat, 2017 óta már az Országos Erdészeti Egyesület közreműködésével, internetes szavazáson dől el a győztes sorsa. Az idei év fája, a kecskefűz szoros versenyben, mindössze két szavazattal előzte meg a rezgő nyarat.
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem összeköt: állásbörze az Erdőmérnöki Karon, lehetőségek az alumni közösségben
- Új professzorait köszönti a Soproni Egyetem
- Szintlépés a Soproni Egyetemen – újabb hallgatók kapcsolódhatnak be a TM mentorprogramba
- Szívügyem a Soproni Egyetem - a katedrától a műteremig Kovács-Gombos Gáborral
- Tavaszi pompájában várja a látogatókat a Soproni Egyetem Botanikus Kertje
- Paplan alatt az erdő - miért hálás a természet a kemény mínuszoknak?
- Regionális összefogás a jövőért: partnerségben a Soproni Egyetem és a brnói Mendel Egyetem
- Államfői kinevezés: Prof. Dr. Fábián Attila újabb öt évre a Soproni Egyetem rektora
- A Soproni Egyetem és Kanada: nagyköveti látogatás a kampuszon
- Kérdezd a minisztert!- Hankó Balázs a Soproni Egyetem hallgatóinak vendége volt