
A Sopron Sportjáért-díj 2025-ös kitüntetettje, Horváth József elválaszthatatlan a Soproni Egyetemtől és annak sportegyesületétől. A SMAFC elnökeként végzett munkája és edzői sikerei méltóvá tették a városi elismerésre.
Horváth József szakmai életútja ezer szállal kötődik az egyetemi közeghez. Pályáját szinte azonnal a SMAFC-nál kezdte, majd mindössze 27 évesen az NB I-es kosárlabdacsapat vezetőedzője lett. Vezetésével az együttes ezüstérmet szerzett az NB I/B csoportban, és bejutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé. Négy alkalommal irányította a magyar női egyetemi válogatottat az Universiadékon, képviselve a soproni szakmaiságot a világversenyeken.
Az egyetem és az egyesület iránti hűsége végigkísérte karrierjét:
- Mindig egy különös helyet foglalt el a SMAFC a szívemben, ezáltal a Soproni Egyetem is. Meghatározó egyesület az életemben, az első hívó szóra érkeztem akkor is, ha éppen nem ott dolgoztam.

Elnöki tevékenysége alatt a SMAFC Sopron és környéke egyik legmeghatározóbb sportbázisává vált, amely a verseny- és hobbisport igényeit egyaránt kielégíti. Horváth József szerint a testnevelő tanári munka és a profi sportirányítás jól kiegészítik egymást, hiszen mindkét területen a fejlődés és a közösségépítés a cél.
A díj kapcsán hangsúlyozta, tősgyökeres soproniként ez az elismerés különösen sokat jelent számára:
- Egy soproni sportos embernek ez a díj hatalmas megtiszteltetés, nagy örömet okoztak vele – zárta gondolatait.
Kapcsolódó tartalmak
- Megújult a Soproni Egyetem Szenátusa, megkezdődött az új működési rend szerinti munka
- Az erdészeti képzés jövőjét európai szinten is alakítja a Soproni Egyetem
- A Soproni Egyetem Botanikus kertjében az agancsoké és a családoké volt a főszerep
- Botanika, kutatás és gyakorlat jegyében – 70 éves Bartha Dénes professzor
- A jövő erdészeti szakembereit ma kell felkészíteni – a duális képzésről tanácskoznak Sopronban
- Egyre erősebb a Soproni Egyetem alumni közössége – Te már csatlakoztál?
- Különleges örökség - Winkler Oszkár-díjat nyert a Soproni Egyetem F épülete
- Rekorderedmény a fenntarthatósági világrangsorban: a világ TOP 80 egyeteme között a Soproni Egyetem
- Családi élménynap: Egyetemi támogatással utaztak rászoruló gyermekek a Familyparkba
- Ötven év után újra együtt- emlékek, hagyományok és találkozások az Alma Materben