Fotó: Rombai Péter
Sopron városa március 15-én délelőtt a Petőfi téren rendezett ünnepségen emlékezett meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulójáról, amelynek keretében kitüntetésben részesült a Soproni Egyetem két oktatója is.
Az ünnepi beszédet Farkas Gábor, a Soproni Széchenyi István Gimnázium igazgatója mondta, aki kiemelte: „A márciusi ifjak igaz ügye összeforrott a nemzeti függetlenséggel, a magyar szabadság ügyével, a hazáért hozott áldozattal és a nemzeti tudat erősítésével.”
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata még februári közgyűlésén döntött arról, hogy Sopronért Emlékéremmel tünteti ki Dr. Simonné Kajtár Gabriellát, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának mestertanárát. Elhivatott munkájával – különösen az úszás és a gyógytestnevelés területén – meghatározó szerepet játszik a helyi közösség egészségének és jólétének fejlesztésében - áll az indoklásban.
Szintén Sopronért Emlékérem kitüntetésben részesült Dr. habil. Simon István Ágoston, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának oktatási dékánhelyettese és egyetemi docense, aki közel három évtizede elhivatottan dolgozik a sporttudomány és a pedagógia összekapcsolásán.
A ünnepség táró szakaszában a Soproni Egyetem koszorúját, hallgatóinkkal közösen Dr. Pásztor Enikő oktatási rektorhelyettes és Prof. Dr. Fábián Attila rektor helyezte el.
Kapcsolódó tartalmak
- Két inspiráló kiállítás nyílt a Soproni Egyetemen a Soproni Design Week 10 keretében
- Plan B Sopronban – pótfelvételi lehetőségek Magyarország Zöld Egyetemén
- A Soproni Egyetemmel egyeztetett a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos
- Nagy múltú nemzetközi szervezeteknél inspirálódtak a Soproni Egyetem doktoranduszai Párizsban
- Sétálj Velünk Selmecig! 2025
- Természetesen Zene! Harmadszor!
- Csodás-e a Škoda? –beszélgetés a designról a Soproni Egyetemen
- A Soproni Egyetem közgazdaságtudományi kara ismét a gazdasági gondolkodás központja lett
- Őzgidák nyomában – A Soproni Egyetem dróntechnológiával védi a vadállományt
- Élménnyel és tudománnyal telt a Soproni Egyetem hétvégéje – design, családi programok és tudomány