
A Soproni Egyetem Ligenum Látogatóközpontban mutatták be az Akik a hazára voksoltak - Sopron 1921 című dokumentumfilmet, amely főként egy soproni főiskolás sorsából merít. A vetítés után interaktív beszélgetésre került sor a hallgatók lelkesen nagyon sok kérdést tettek fel, megosztották véleményüket a film rendezőjével Bárány Krisztiánnal illetve ifj. Dr Sarkady Sándorral a Soproni Egyetem tudományos kutatójával.
A film angol nyelvű felirattal került bemutatásra, amely több nemzetközi hallgatót is vonzott, akik a film által is megismerhették az 1921-es Népszavazás jelentőségét és eseményeit.
A film előzetese:
Kapcsolódó tartalmak
- BRENKA koncerttel zárul az őszi Sörlátét-sorozat a Soproni Egyetemen
- Kezdődik a Soproni Egyetem nyugdíjasegyeteme
- Új fejezet a Soproni Egyetem közösségi életében
- A fenntartható jövőről tanácskoztak a Soproni Egyetem Lámfalussy Karán
- Kreativitás és szakmai tudás a középpontban – fiatal tehetségek a Soproni Egyetemen
- Cambridge angol nyelvvizsga-felkészítő tanfolyam indul az Idegen Nyelvi Központban
- A Soproni Egyetem és a Győri Ipartörténeti Alapítvány közös projektje: újjászületik a burcsella
- A Soproni Egyetem is együtt mozdul az Európai Sporthéten
- Elhunyt Mastalír Ernőné Dr. Zádor Márta a Soproni Egyetem Központi Könyvtár ny. főigazgatója
- A SOPRONI EGYETEM A VILÁG LEGJOBBJAI KÖZÖTT AZ UI GREENMETRIC RANGLISTÁN