
A történelmi egyházak képviselői és az intézmény vezetője gyújtotta meg a Soproni Egyetem első adventi gyertyáját. Prof. Dr. Fábián Attila rektor a gondolatok teremtő erejéről, a megtartó kapcsolatok fontosságáról szólt beszédében.
A Soproni Egyetem is olyan, mint a család. Vannak fiatal hallgatóink, nyugdíjasaink-közösségünkben rejlik az erőnk – hangzott el az első adventi összejövetelen. A hagyományok szerint négy alkalommal gyűlnek össze az egyetem polgárai, hogy rövid időre elcsendesedve, a munkanapból kiszakítsanak egy kis adventi időt. Az első gyertyagyújtási alkalommal Kovács Gergő Vilmos püspöki biztos, egyetemi lelkész; Stummerné Nagy Ágnes református lelkész és Rebekka Pöhlman evangélikus lelkész osztotta meg adventi gondolatait az egyetem közösségével. A soproni Szent Pál Szakkollégium növendékei énekükkel emelték az ünnep fényét. A második gyertyagyújtásra december 5-én, a Benedek Elek Pedagógiai Karon kerül sor.

Kapcsolódó tartalmak
- Azerbajdzsán nagykövetét fogadta a Soproni Egyetem
- „Sopronból Sanghaiba” - WorldSkills nemzetközi felkészülési verseny a Soproni Egyetemen
- Daloló jövő a Soproni Egyetem falai között
- A Soproni Egyetem összeköt: állásbörze az Erdőmérnöki Karon, lehetőségek az alumni közösségben
- Stratégiai partnerség a Soproni Egyetem és az Eszterháza Közhasznú Nonprofit Kft. között
- Három tehetség – egy lélek: felejthetetlen zenei összhang a Soproni Egyetemen
- Középpontban az egészség: Sikeres szűrőnapot zárt a Soproni Egyetem
- A Soproni Egyetem kutatói az itáliai barokk építészet legendájának nyomában
- Tavaszi szemeszternyitó a nemzetközi hallgatók számára a Soproni Egyetemen
- Egy nap a lelki egyensúlyért – előadásokkal vár a Soproni Egyetem