Széchenyi István öröksége, a magyar tudomány két évszázados története és a jövő iránti felelősség állt a középpontjában annak az ünnepségnek, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 201. évfordulója alkalmából rendeztek Nagycenken. A hagyományokhoz híven a sopronpusztai Akadémiai Emlékerdőben ezúttal is hársfát ültettek, tisztelegve a legnagyobb magyar szellemi öröksége előtt.
A Magyar Tudományos Akadémia alapításának évfordulóján évről évre összegyűlnek a tudomány képviselői Nagycenken, hogy megemlékezzenek gróf Széchenyi István történelmi jelentőségű felajánlásáról. A rendezvény házigazdája a Soproni Egyetem volt, az ünnepségen pedig az akadémiai és egyetemi élet vezetői, kutatók, oktatók, hallgatók és a térség képviselői vettek részt.
1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel egy magyar tudós társaság megalapítására. Ezzel olyan kezdeményezést indított el, amely meghatározóvá vált a hazai tudományos élet fejlődésében. A Magyar Tudományos Akadémia azóta is fontos szerepet tölt be a magyar tudományosság és a nemzeti művelődés támogatásában.
Az ünnepi megemlékezésen Pósfai Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Széchenyi személyes vívódásaira és felajánlásának hosszú távú jelentőségére hívta fel a figyelmet. Beszédében rámutatott arra, hogy a történelmi jelentőségű döntések mögött hús-vér emberek állnak, akik nem ismerhetik előre tetteik következményeit.
Széchenyi a tudomány és a közösség szolgálatát választotta, miközben maga sem láthatta, milyen eredményeket hoz majd kezdeményezése. Az Akadémia elnöke szerint éppen ez adja a történet egyik fontos tanulságát. A ma meghozott döntések értéke sokszor csak hosszú idő elteltével válik igazán láthatóvá. A tudomány feladata az új ismeretek megszerzése mellett az is, hogy a tudást a társadalom javára fordítsa.
A beszédet követően a nagycenki mauzóleumban elhelyzték a megemlékezés koszorúit, majd a sopronpusztai Akadémiai Emlékerdő újabb fájának elültetése következett.
Az emlékerdő gondolata Solymos Rezső erdész akadémikus kezdeményezésére, a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 175. évfordulóján, 2000-ben valósult meg. Az azóta eltelt években a hársfák sora a tudomány folytonosságának, a nemzedékek közötti kapcsolatnak és a jövő iránti felelősségnek a jelképévé vált.
A 201. hársfa elültetése előtt Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora arról beszélt, hogy az erdészek számára a faültetés különösen méltó módja a jövőbe vetett hit kifejezésének.
„Mi, magyar erdészek úgy tudjuk a legméltóbban megünnepelni ezt az évfordulót, hogy hiszünk a jövőben, és fát ültetünk” – fogalmazott a rektor.
A Soproni Egyetem számára a megemlékezés a tudomány, a hagyományok és a természeti értékek összekapcsolását is jelenti. Az intézmény erdészeti képzésének története szorosan összefonódik a magyar erdőgazdálkodás fejlődésével, a faültetés pedig jól kifejezi azt a szemléletet, amely a következő nemzedékek iránti felelősséget is a szakmai munka részének tekinti.
Az ünnepségen a Selmeci Társaság képviseletében Fodor László, okleveles erdőmérnök hallgató mondott beszédet. Felidézte Széchenyi István tudományról, nemzeti fejlődésről és közösségi felelősségről vallott gondolatait, valamint hangsúlyozta a történelmi és diákhagyományok megőrzésének jelentőségét.
Beszédében kitért a selmecbányai elődintézmény örökségére is, amely a Soproni Egyetem történetének meghatározó része. Az oktatók és a hallgatók a történelem nehéz időszakaiban is továbbadták az intézmény szellemi értékeit. A Selmeci Társaság ezt az örökséget ápolja, erősítve az egyetemi közösség összetartozását és a hagyományok iránti tiszteletet.
Kecskeméti Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára ünnepi beszédében a tudomány és a nemzeti fejlődés kapcsolatát állította középpontba. Gondolatmenetében Széchenyi István szellemi örökségének történelmi előzményeire is kitért, felidézve a Széchenyi család korábbi nemzedékeinek szerepét. A beszéd arra irányította a figyelmet, hogy a nemzet fejlődését szolgáló gondolatok és kezdeményezések hosszabb történelmi folyamatok részeként születnek meg.
Széchenyi felismerése, hogy a magyar társadalom felemelkedéséhez a tudás gyarapítására és az intézmények fejlesztésére is szükség van, a mai napig érvényes. A tudományos élet fejlődése, az oktatás támogatása és a megszerzett ismeretek hasznosítása egyaránt hozzájárulhat ahhoz, hogy az ország választ tudjon adni a jelen kihívásaira.
A megemlékezés közös üzenete, hogy a múlt értékeinek ismerete és a tudás gyarapítása a jövő építésének alapja. Széchenyi István kezdeményezése több mint két évszázad távlatából is azt mutatja, hogy a fejlődéshez bátorságra, kitartásra és a közösség iránti felelősségre van szükség.
A Nagycenken elültetett hársfák pedig éppen ennek a gondolatnak állítanak emléket.
Kapcsolódó tartalmak
- Karbonkreditek: új lehetőség az erdőkben
- A jövő erdészeti szakembereit ma kell felkészíteni – a duális képzésről tanácskoznak Sopronban
- Visszatérünk egyszer, százszor…-Lóháton érkeztek meg a soproni hallgatók Selmecre
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- A Soproni Egyetemen a LEGO-ból élmény, az élményből pedig tudás lesz
- Újra itt a „Trófeavadász” Nyomozós játék az Erdészeti Múzeumban!
- Közönségdíjat nyert a Soproni Egyetem hallgatója a Vylyan Bogyólé borcímkepályázatán
- EsőSEN, de nagyszerű hangulatban telt az V. Soproni Egyetemi Nap
- Akik elmentek, de el nem szakadtak: a Soproni Egyetem emlékéve 1956-videóval
- Emlékhang – személyes történetek a Soproni Egyetem 1956-os múltjából