A nevelés nemcsak tudásátadás, hanem hit abban, hogy a jövő jobb lehet. Ez a gondolat kötötte össze Prof. Dr. Lükő István, nyugalmazott egyetemi magántanár könyvbemutatójának felszólalóit. A Soproni Egyetem oktatójának új könyve „A remény pedagógiája” címmel nemrég jelent meg és a környezetpedagógia témáját járja körül.
Komplexitás, szemléletek változása a környezeti és fenntarthatóságra nevelésben- az új kötet alcíme is jelzi, nagy utat járt be a környezetpedagógia, a fogalom és szakterület megszületése óta. A környezetpedagógia első műhelyének létrejötte még a Nyugat-Magyarországi Egyetemhez kötődik. Lükő István tanárképző tevékenységének, a jövőre való nevelésbe vetett hitének is köszönhető, hogy mára a Soproni Egyetem egy „Green University” - mondta el köszöntőjében Prof. Dr. Faragó Sándor, rector emeritus.
A szerző érdemeit, életútját az egykori tanítványok, pályatársak mellett Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora is méltatta.
„Lükő Istvánt úgy ismerem, mint akiben folyamatosan 1 millió kérdés fogalmazódik meg, ami további 1 millió kérdést generál. Egész munkássága alatt a környezettudatosság fontosságát hangsúlyozza a pedagógiában, és folyamatosan keresi most is a válaszokat” - mondta a Soproni Egyetem vezetője.
A Remény pedagógiája című könyv betekintést nyújt egy öt évtizedes tudományos és oktatói pálya titkaiba. Prof. Dr. Lükő István a pedagógiába, nevelésbe vetett hittel próbál megoldást találni a globális környezeti problémákra, hangsúlyozza a környezetpedagógia „híd szerepét” az egyetemek közötti együttműködésben.
„Lükő István könyve is azzal az igénnyel készült, hogy a lehető legkomplexebb módon adjon kapaszkodókat a sikeres neveléshez. Az, ahogyan számba veszi a környezeti nevelés gondolkodásbeli, szemléletbeli változásait, a környezetpedagógia céljait és létjogosultságát, annak érdekében történik, hogy a gyorsan változó tanulási környezetben, a technikai, természettudományos kihívások időszakában megtaláljuk a legsikeresebb pedagógiai modellt, mégpedig rendszerbe foglaltan.” – vélekedik Prof. Dr. Kéri Katalin, az MTA doktora, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar egyetemi tanára a műről.
A könyvbemutatón megjelentek egyet értettek, a szerző kötete új szakmai, szellemi fuvallat a környezetpedagógia területén, alapműként szolgálhat az egyetemi képzésben dolgozók számára, de a fenntarthatóság kérdései iránt érdeklődőknek is izgalmas olvasmány.
„A remény pedagógiája” című könyv online szerezhető be, e-könyv formátumban is: https://rukkola.hu/termek/a-remeny-pedagogiaja/
https://rukkola.hu/termek/a-remeny-pedagogiaja-ekonyv/
Prof. Dr. Kéri Katalin, az MTA doktora, mb. intézetigazgató, egyetemi tanár,
Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar könyvajánlója itt olvasható:
Kapcsolódó tartalmak
- Híd a gazdaság és tudomány között - drónia roadshow érkezett Sopronba
- Plan B Sopronban – pótfelvételi lehetőségek Magyarország Zöld Egyetemén
- Digitális ugrás a jövőbe – Új oktatási környezet és professzionális média stúdió a Soproni Egyetemen
- KOLIVIADAL 2025 – Egyetemista lendület, közösségi élmények, örök emlékek
- A Soproni Egyetemről Kínába – ifjú mérnökhallgatók élménybeszámoló sorozata
- Fenntarthatóság két keréken – új kerékpárok a Soproni Egyetem dolgozóinak
- Szárnyal a Soproni Egyetem – tovább erősítette pozícióját a RUR idei világranglistáján!
- Újra a nemzetközi fenntarthatóság élvonalában a Soproni Egyetem –fontos tudásmegosztás Nizzában
- 37. OTDK díjazottjait köszöntötték a Soproni Egyetemen
- Terepen bizonyítanak a jövő erdészei – felkészültek a záróvizsgára a Soproni Egyetem hallgatói