2021. október 5-én a Soproni Egyetem rektorának, prof. dr. Fábián Attila előadásával újraindul -a pandémia okozta kényszerű szünet után- a Soproni Nyugdíjas Egyetem.
Prof. dr. Faragó Sándor, az programsorozat szervezője, az egyetem rector emeritusa igazán változatos területekről állította össze a 10. évfolyam 20. szemeszterének előadásait. Október 5-én prof. dr. Fábián Attila rektor ad betekintést az egyetem alapítványi átalakulásának folyamatába, október 19-én dr. Heil Bálint a mikróbák titkairól beszél, november 2-án dr. Varga László az unokák fejében zajló folyamatokról szól a nagyszülőknek, november 16-án pedig prof. dr. Gerencsér Kinga a faműves mesterségekről tart könyvbemutatóval egybekötött beszámolót. November 30-án prof. dr. Széles Zsuzsanna a megtakarítási szokások változásairól nyújt érdekes információkat, míg december 14-én dr. Kovács Imre az infarktus megelőzéséről, diagnózisáról és kezeléséről tart előadást.
Az előadások 15.30-kor kezdődnek, az első alkalomra érdemes egy órával korábban érkezni.
Jelentkezni a szokásos módon lehet: a 99/518-126-os és a 99/518-142-es telefonszámon, illetve az alábbi linken lehet.
A Soproni Egyetem tisztelettel vár minden érdeklődőt, hiszen jelmondata, a „Természetesen Veled” mindenkire, így a szépkorúakra is vonatkozik.