Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

KUTATÓK ÉJSZAKÁJA A SOPRONI EGYETEM BOTANIKUS KERTJÉBEN

bk1.jpg

A rendezvény egy vezetett növényismereti sétával kezdődött, mely a Botanikus Kert ikonikus növényritkaságai mellett, annak történetébe és kulisszatitkaiba is betekintést nyújtott. Az érdeklődés olyannyira nagy volt, hogy végül két külön csoport indult el a sétára, a Kert két Gyűjteményvezetője, Kui Biborka és Cserpes Tamás vezetésével.

Mindeközben az üvegház környékén is gyülekeztek a látogatók, ahol hangulatos környezetben gyógynövény teák kóstolására nyílt lehetőség. A kivilágított üvegház, tele páfrányokkal és broméliákkal egyedi helyszínt nyújtott egy kis kézműves foglalkozáshoz is, gyógynövényes füstölők készültek különféle aromanövények felhasználásával.

A rendezvény nevéhez híven - „Esti fények a Botanikus Kertben”- sötétedés után lett még látványosabb, hiszen Fenyvesi Balázs segítségével az épületet színes virágok, különleges formák és fények lepték el, szinte álomszerű installációt hozva létre. Hangulatos zenei aláfestés mellett, a fűben pokrócokon vagy teával a kézben élvezhették az érdeklődők az év talán utolsó enyhe őszi estéjét.

A gyerekekre is gondoltak a szervezők, ugyanis fejlámpás esti kincskeresésre invitálták a kalandvágyókat, ahol különféle növényi terméseket kellett összegyűjteniük a Kertben egy térkép alapján. A sikeres gyűjtögetők pedig egy kis növénykével és sok élménnyel gazdagodhattak.

A látogatók számából és a hangulatból ítélve biztosak lehetünk benne, hogy nem ez volt az utolsó ilyen rendezvény a Botanikus Kertben, ősszel további workshopok és programok rendezését tervezik a Kert munkatársai.

 

A rendezvény beszámolója:

Cikk nyomtatása E-mail

Kapcsolódó elérhetőségek