Hivatalosan is kezdetét vette Magyarországon az IFSA SERM 2026, az International Forestry Students’ Association (IFSA) dél-európai regionális találkozója, amelyet idén a Soproni Egyetem erdészhallgatói szerveztek meg. A rangos nemzetközi eseményre több országból érkeztek hallgatók és fiatal szakemberek, hogy közösen vegyenek részt a nyolcnapos szakmai és kulturális programsorozaton.
A résztvevőket a Soproni Egyetem külügyi és tudományos rektorhelyettese, Prof. Dr. Lakatos Ferenc köszöntötte. Előadásában átfogó képet adott Magyarország természeti adottságairól és az ország erdősültségéről, valamint bemutatta a Soproni Egyetem több mint kétszáz éves erdészeti felsőoktatási hagyományait. Szólt a soproni diákhagyományok egyedülálló közösségformáló erejéről, a Tanulmányi Erdőgazdaság gyakorlati képzésben betöltött szerepéről, továbbá ismertette a külföldi hallgatók számára elérhető továbbtanulási lehetőségeket is.

A keddi nap már az első terepi programokkal folytatódott. A nemzetközi hallgatói csoport délelőtt Sopron városával ismerkedett meg, délután pedig Sarródra látogatott, ahol megkezdődtek a természetvédelmi és erdőgazdálkodási témájú szakmai programok.
A nyolcnapos találkozó középpontjában Magyarország legérzékenyebb ökológiai térségei állnak. A résztvevők a következő napokban ellátogatnak a Fertő-tó térségébe, a Balaton-felvidékre, a Dráva mentére, valamint a Homokhátságra is. A szervezők célja, hogy a hallgatók közvetlen terepi tapasztalatokon keresztül ismerjék meg a különböző élőhelyeket érintő környezeti kihívásokat, valamint az ezekre adott fenntartható erdészeti és természetvédelmi válaszokat.
Az IFSA a világ egyik legnagyobb erdészeti hallgatói szervezete: több mint 66 országban van jelen, 146 helyi tagszervezetet fog össze, és hallgatók ezreit kapcsolja össze világszerte az erdészet, a természetvédelem és a környezetgazdálkodás területén. A politikailag és vallásilag független nonprofit szervezet célja a nemzetközi szakmai együttműködés erősítése, a tudásmegosztás támogatása, valamint a fiatal szakemberek aktív bevonása a globális környezeti gondolkodásba.
Kapcsolódó tartalmak
- Több mint 400 faj igazolja a Soproni Egyetem Botanikuskertjének sokszínűségét
- Természetesen Veled Podcast 17. adás: beszélgetés Prof. Dr. Czimber Kornéllal
- Az erdészeti képzés jövőjét európai szinten is alakítja a Soproni Egyetem
- Megújult a Soproni Egyetem Szenátusa, megkezdődött az új működési rend szerinti munka
- EsőSEN, de nagyszerű hangulatban telt az V. Soproni Egyetemi Nap
- Rekorderedmény a fenntarthatósági világrangsorban: a világ TOP 80 egyeteme között a Soproni Egyetem
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében
- KultKredit a Soproni Egyetemen: kulturális élményekért egyetemi kredit
- 1956 – történetek, emlékek, programok egy helyen
- A Soproni Egyetem aktív- és ökoturizmus képzése gyakorlati tudással készíti fel a szakembereket