A dolgozók és a hallgatók gyermekeinek szervez nyári tábort a Soproni Egyetem. A cél az, hogy az újonnan kidolgozott programokkal jövőre már a városban élők kisgyermekeit is fogadni tudják a nyári szünet napjaiban.
Sportnappal, kirándulásokkal, kézműves foglalkozásokkal, kincskereséssel várják a gyerekeket a Soproni Egyetem első nyári gyermektáborába. A július 22-én kezdődő egyhetes tábor programját erdőpedagógus és erdőmérnök munkatársak állították össze. A fővédnökséget Dr. Pásztor Enikő, az intézmény oktatási rektorhelyettese vállalta. A vezető asszony elmondta, a családbarát egyetem jelzőt is magáénak tudó intézményben a gyermektábornak kiemelt szerepe van.
A szervezők célja az, hogy a kicsit játszva tanuljanak, sokat sportoljanak és természetesen biztonságban legyenek az egy hét során. Rendezvényszervező munkatársak, az intézmény gyakorló óvodáinak pedagógusai és elhivatott kollégák állnak a tábor mögött. A Soproni Egyetemen ehhez a kezdeményezéshez négy kar és 125 éves pedagógusképzés biztosítja a szakmai hátteret. A tábor központja a LIGNEUM Rendezvényház lesz a Botanikus Kert zöld szívében. Az Erdő Háza, az Esterházy Palota Erdészeti Múzeum mindig mozgalmas programokat kínál, így mindkét helyszínre ellátogatnak majd. A szerdai sportnapon pedig a SMAFC szakemberei várják egész napra a gyerekeket. A szakosztályok edzői állították össze a programot, az ügyességi játékok mellett az egyes sportágakat is megismerhetik a táborozók.
Természetesen a Soproni Egyetemen nem maradhat el a természet, az erdő megismerése sem. Három nagyvadat és három növényt választottak ki a pedagógusok, ezekhez kapcsolódik a fő tematika a foglalkozásokon. Emellett lesz szabad játék, séta, finom szörpök és délutáni csendes pihenő is.

A tábor zárónapján, pénteken a Taeg Zrt. és a Botanikus Kert jóvoltából egy magaslest avatnak fel a résztvevők, majd vidám hangulatú piknikre várják a családokat a Soproni Egyetem 100 éves Botanikus kertében.
Kapcsolódó tartalmak
- Nemzetközi kortárs segítők akcióban – élményekkel teli tavaszi szünet a Soproni Egyetemen
- A Soproni Egyetem szakértelmével született újjá a Várhely-kilátó
- A barátság otthona: a Soproni Egyetem idén is stratégiai partnere a SopronFestnek
- Siker a szőnyegen – Soproni érmek a Grappling MEFOB-on!
- A neveléstudomány jövőjéről tanácskoztak a Soproni Egyetem Benedek-karán
- A Soproni Egyetem vezető szerepben a magyar–algériai erdészeti együttműködésben
- Nyílt napra várják a családokat a Soproni Egyetem gyakorló óvodái
- Harmadik alkalommal zajlott le a Soproni Egyetem Zöld Iroda Programja
- Rhododendronok és azáleák virágzásban – tavaszi színkavalkád a Soproni Egyetem Botanikus Kertjében
- MOST – Egy csepp színház nemsokára újra az Egyetemen!