
A tradícióknak megfelelően az ünnepség az 56-os emléktábla koszorúzásával kezdődött, majd a botanikus kertben álló 1956-os emlékműnél tartott megemlékezéssel tisztelgett az intézmény a forradalom hősei és a soproni eseményekben tevékenyen részt vállaló egykori hallgatói előtt.
A megemlékezésen Prof. Dr. Faragó Sándor rector emeritus, kutatóprofesszor mondott ünnepi beszédet, amelyben kiemelte:
„A magyar nemzet történelme bőven kínál példaként magasztos eseményeket, követésre méltó üzeneteket is. Így 1956-ban egy nép azt mondta, elég volt. A kommunista rezsimmel szemben már a nemet kimondani is dicsőség volt, de az ifjúság, közöttük egyetemünk fiataljai, nemcsak a tagadást tették magukévá, hanem jövőépítő állításokat is megfogalmaztak, tehát programot alkottak. 17 pontban foglalták össze követeléseiket, elképzeléseiket, és a saját jövőjüket megalapozó felelősség tudatában cselekedtek.”
Az ünnepi összejövetelt T. Horváth József előadása követte, aki Kányádi Sándor „Naplótöredék” című versének megzenésített változatát adta elő a későbbiekben pedig Surbán Zoltán: Minden a más helyén című művét interpretálta.
A megemlékezésen a Selmeci Társaság nevében Jánosi Mátyás erdőmérnök hallgató, a társaság elnöke idézte fel az egyetem korábbi polgárainak a forradalmi események alatt tanúsított hőstetteit.

A megemlékezés részeként a koszorúzás és tiszteletadás következett. Elsőként a Soproni Egyetem képviseletében Prof. Dr. Faragó Sándor rector emeritus helyezte el az intézmény koszorúját. Ezt követően az Erdőmérnöki Kar képviseletében Dr. Jánoska Ferenc intézetigazgató és Dr. Facskó Ferenc, a dékáni hivatal vezetője koszorúzott. A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar részéről Dr. Pirger Tamás, oktatási dékánhelyettes helyezte el az emlékezés koszorúját.
Sopron Megyei Jogú Város koszorúját Dr. Barcza Attila országgyűlési képviselő, valamint Abdai Zsolt és Mágel Ágost önkormányzati képviselők helyezték el. Végezetül a Selmeci Társaság tagjai és a Burs Egylet képviselői is tiszteletüket tették az emlékezés koszorújának elhelyezésével.
Az ünnepség az emlékezés mécseseinek elhelyezését követően a Szózat közös eléneklésével zárult.
Kapcsolódó tartalmak
- Soproni Egyetemi Híradó 2025 október
- Tanulj mesterképzésen a Soproni Egyetemen
- A fenntartható jövőről tanácskoztak a Soproni Egyetem Lámfalussy Karán
- Soproni Egyetemi Hírösszefoglaló – Tanévnyitótól az Egyetemi Napig
- Új arcok, új élmények – a Pannónia Ösztöndíjprogram japán története a Soproni Egyetemről
- A Soproni Egyetemmel egyeztetett a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos
- „Cseh Ősz” a Soproni Egyetemen: új korszak a magyar-cseh kulturális és tudományos együttműködésben
- Meggyújtották az első adventi gyertyát a Soproni Egyetemen
- BRENKA koncerttel zárul az őszi Sörlátét-sorozat a Soproni Egyetemen
- Az imádság hangjai – Zenei est Bach nyomában a Soproni Egyetem ajándékkoncertjén