Pályázati felhívás
A Soproni Egyetem Rektora nyílt pályázatot hirdet a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar dékáni magasabb vezetői megbízásának ellátására. A dékáni megbízás 2027. január 1. napjától 2030. december 31. napjáig, határozott időre szól.
A dékáni megbízás olyan pályázó részére adható, aki a Soproni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott feltételeknek megfelelően egyetemi tanári, kutató professzor, egyetemi docens, tudományos tanácsadó, tudományos főmunkatárs munkakörben foglalkoztatott, illetve akivel teljes munkaidős munkaszerződés köthető.
A munkavégzés helye: 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky u. 4.
A dékán fő feladatai:
- a Kar szakmai, oktatási, kutatási, innovációs és szolgáltatási tevékenységének stratégiai irányítása, összehangolása és fejlesztése;
- a Kar képzési portfóliójának, oktatási minőségének és hallgatói sikerességének fejlesztése;
- a Kar kutatási, tudományos, innovációs és doktori képzési tevékenységének fejlesztése;
- a Kar nemzetköziesítésének, valamint hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatainak fejlesztése;
- a Kar gazdálkodásának felelős irányítása az egyetemi szabályozás és a rendelkezésére álló hatáskörök keretei között;
- a Kar humánerőforrás-fejlesztésének, utánpótlásának és motivációjának alakítása;
- a Kar intézetei és egyéb szervezeti egységei közötti szakmai együttműködés, kiegyensúlyozott működés és erőforrás-felhasználás elősegítése;
- az Egyetem más karaival és szervezeti egységeivel való oktatási, kutatási, innovációs és szervezeti együttműködés erősítése, az egyetemi működés koherenciájának elősegítése;
- a Kar képviselete a hatályos egyetemi szabályzatok és a rektor által átruházott hatáskörök szerint, valamint az egyetemi szabályzatokban és kari ügyrendben meghatározott további feladatok ellátása.
Pályázati feltételek:
- cselekvőképesség;
- büntetlen előélet;
- egyetemi tanári, kutató professzori, egyetemi docensi, tudományos tanácsadói, tudományos főmunkatársi kinevezés;
- a pályázóval a Soproni Egyetemen teljes munkaidős munkaszerződés köthető;
- a munkakör ellátásához szükséges legalább 10 éves tudományos és felsőoktatási tapasztalat;
- a feladat ellátásához szükséges, legalább egy, B2 szintű, igazolt, idegennyelv tudás;
- megfelelés a Soproni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatában és Foglalkoztatási Követelményrendszerében meghatározott további feltételeknek.
A pályázat elbírálásánál előnyt jelentenek: a felsőoktatási vezetői tapasztalat, a magas színvonalú tudományos teljesítmény, a hazai és nemzetközi felsőoktatási és kutatási kapcsolatrendszer, valamint az angol nyelv magas szintű ismerete és használata (így például részvétel nemzetközi projektben, kutatásban, szervezetben).
A pályázat tartalma:
- a pályázó részletes szakmai önéletrajza;
- oktatási, kutatási és tudományos tevékenységének összefoglalása;
- vezetői (pl. szervezet, szak, projekt stb.) tevékenységének és eredményeinek bemutatása;
- hazai és nemzetközi szakmai tevékenységének és kapcsolatrendszerének összefoglalása;
- a kar helyzetének értékelésére, az egyetem stratégiai dokumentumaira és a rektori programra épülő dékáni vezetői program, mely kitér a Kar fejlesztésének főbb irányaira, prioritásaira, a megvalósítás tervezett módjára és ütemezésére vonatkozó vezetői elképzelések.
A vezetői program
A pályázó készítsen a Kar helyzetének értékelésére, az egyetem stratégiai dokumentumaira és a rektori programra épülő vezetői programot a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar 2027–2030 közötti időszakára.
A vezetői program térjen ki különösen:
- a Kar oktatási és képzésfejlesztési stratégiájára, valamint a hallgatói sikeresség fejlesztésére;
- a kutatási, innovációs és doktori képzési tevékenység fejlesztésére;
- a humánerőforrás-fejlesztésre, az utánpótlás biztosítására és a motivációs terveire;
- a Kar gazdálkodásának, szolgáltatási tevékenységének és sajátbevétel-termelő képességének fejlesztésére;
- a Kar nemzetköziesítésére és szakmai partnerkapcsolatainak fejlesztésére;
- a kari szervezeti egységek közötti együttműködésre és kiegyensúlyozott működésre;
- az Egyetem más karaival és szervezeti egységeivel való együttműködésre, az egyetemi működés koherenciájának erősítésére;
- a Kar szervezeti működésére és vezetési modelljére;
- a Soproni Egyetem hatályos intézményfejlesztési és stratégiai céljaihoz történő kari hozzájárulásra, továbbá az elfogadott rektori programhoz való illeszkedésre.
A pályázó a vezetői program prioritásait, megvalósítási módját, ütemezését és mérhető eredményeit önállóan határozza meg. A rektori program megismerését, a rektor@uni-sopron.hu email címre küldött levélben kezdeményezheti.
A pályázathoz mellékelni kell:
- szakképzettséget, tudományos fokozatot, idegen nyelvtudást tanúsító okiratok másolatát (amennyiben a pályázó a SOE alkalmazásában áll), külső pályázó esetében hiteles másolatok csatolandók;
- a tudományos publikációs tevékenységet igazoló MTMT-elérhetőséget;
- a pályázati anyag kezeléséhez és az arra jogosult egyetemi testületek általi megismeréséhez szükséges nyilatkozatok;
- nyilatkozat arról, hogy a pályázó vállalja, hogy nyilvános fórum keretében bemutatja pályázatát és válaszol az ott feltett kérdésekre.
Amennyiben a pályázó nem áll a Soproni Egyetemmel munkaviszonyban, a munkaviszony létesítésének feltétele, három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány bemutatása. A megbízás feltétele a jogszabály és az Egyetem vonatkozó szabályzatai alapján fennálló vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése.
A pályázatokat a Kar közössége, majd a Kari Tanács véleményezi, a további eljárás és a dékáni megbízásról történő döntés a Soproni Egyetem hatályos Szervezeti és Működési Szabályzata szerint történik.
A pályázatot írásban, két példányban a Soproni Egyetem rektorának címezve (H-9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky u. 4.), valamint elektronikusan a rektor@uni-sopron.hu címre kell megküldeni. A borítékon fel kell tüntetni: „Pályázat a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar dékáni megbízatására”.
A pályázat benyújtási határideje: 2026. október 26.
A pályázat egyetemi elbírálásának határideje: 2026. november 15.
A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítást a Rektori Hivatal titkárságvezetője (tel: +36 99 518 142) ad.
Sopron, 2026. szeptember 24.
Prof. Dr. Fábián Attila
rektor