A Lámfalussy Kar gazdálkodási és menedzsment szakos hallgatói november 14-én a Payer Industries Hungary vendégei voltak Ajkán.

A Tevékenységmenedzsment tantárgy keretében szervezett szakmai nap a lean menedzsment vállalati jógyakorlatait helyezte a fókuszba. Hallgatóink a termelésszervezésen túl a logisztikai és kapcsolódó HR feladatokba és kihívásokba is betekintést nyerhettek. A gyártási folyamatok bemutatása után a Payer Industries képviselői színes prezentációk keretében mutatták be kiválósági elismerésben is részesült folyamatfejlesztésüket, kihívásaikat és az erre adott válaszokat.
Hallgatónk, Horváth Flóra így élte meg a gyárlátogatást: "A szakmai nap lehetővé tette, hogy lássuk, hogyan alkalmazza a cég a gyakorlatban a tanórán megismert tudásanyagot. A Payer kiemelten emberközpontú szemléletet képvisel, és bemutatták többféle eszköz bevezetését és használatát is, mint például az 5S rendszert, valamint egy teljes folyamatoptimalizálást. Részletes és érdekes előadásokat hallhattunk a díjnyertes Lean projektjükről, és minden felmerülő kérdésünkre választ kaptunk. Összességében egy tartalmas napot tölthettünk itt, és számos új ismerettel gazdagodtunk."
Köszönjük szépen ezt a tanulmányokat nagyon jól kiegészítő szakmai napot a Payer Industries Hungary Kft.-nek!
Kapcsolódó tartalmak
- A Magyar Tudományos Akadémia kitüntetését vehette át a Lámfalussy Kar oktatója, Dr. Koloszár László
- Középpontban a hazai KKV-szektor a Közgazdász Klub előadásán
- Turizmus Klub – Turizmus a fedélzeten
- Carbon Class Workshop a Soproni Közgázon
- Nyílt Nap a Soproni Közgázon
- Soproni Egyetem nyugdíjasegyetem - a pénzügyi tudatosság fontossága
- Ujvári János diplomadíj-pályázat
- Mint-a-Parlament törvényhozást modellező program
- Pincepörkölt, babgulyás és bolognai – kóstoló a Soproni Közgáz ide tanár-diák főzőversenyéről
- „LKK én így szeretlek” - Jubileumi vetélkedő és évzáró esemény a Soproni Közgázon