Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Keresés

Adventi időutazás egy csillagásszal

December 2-án különleges adventi élményben lehetett részük a hallgatóknak. Az est központi programjaként Dr. Bókon András csillagász, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpont tudományos munkatársa tartott izgalmas és közérthető előadást „Csillagvilágok tükrében – A betlehemi csillag egy csillagász szemével” címmel.

 

Stummerné Nagy Ágnes, a Soproni Egyetem Hallgatói Támogató Szolgálat szakmai vezetője, református lelkész köszöntője és a betlehemi csillagról szóló evangéliumi tudósítások ismertetése után adta át a szót az előadónak.

 

A beszélgetés során elmesélte a kutató, hogy mi indította el a csillagászati pályára, és hogyan bontakozott ki mind a középiskolai, mind az egyetemi évei alatt. A bolygók Naprendszerbeli mozgása során előálló együttállásokat számítógépes programmal is szemléltette, aminek segítségével a jelenlévők megtekinthették magát a régmúltban bekövetkezett betlehemi csillagot. Kitért arra is, hogy az alternatív elképzelések - üstökös, illetve az úgynevezett nóvarobbanás - mellett mégis miért tartja valószínűbbnek a tudomány a Jupiter és a Szaturnusz együttállását ennek az égi jelenésnek a magyarázataként.

 

A résztvevők számos kérdést tettek fel, amelyekre az előadó készséggel és részletesen válaszolt, bepillantást engedve a csillagászat lenyűgöző világába.

Az inspiráló előadást követően a program meghitt, adventi hangulatban folytatódott. A hallgatók oldott légkörben beszélgethettek, miközben frissen készült melegszendvicsek, karácsonyi sütemények és illatos forralt bor tették még kellemesebbé az estét.

A rendezvény a hallgatói jóllétet magasba emelő Hallgatói Támogató Szolgálat szervezésében valósult meg, amelynek adventi ‘chill’ hangulatát a kortárs segítők lelkes és gondos közreműködése tette még felemelőbbé.

Az adventi időutazás így nemcsak tudományos élményt, hanem valódi közösségi feltöltődést is nyújtott a résztvevők számára, szebbé és bensőségesebbé téve az ünnepvárás időszakát.

Cikk nyomtatása E-mail