Az elmúlt időszakban hagyománnyá vált, hogy a Soproni Egyetem nemzetközi hallgatói rendhagyó angolórák keretében látogatnak el a helyi iskolákba. Legutóbb például a Soproni Deák Téri Általános Iskola meghívásának tettek eleget, ahol két osztály tanulói ismerkedhettek meg a világ különböző tájairól érkező egyetemistákkal.
A látogatás során négy Stipendium Hungaricum ösztöndíjas hallgató – Shaamil Abdulah Manafi (Mozambik, LKK), Aida Toktarova (Kazahsztán, BPK), Khaliun Tuvshinjargal (Mongólia, LKK) és Vanessa Maria Angela (Indonézia, EMK) – rövid, közvetlen hangvételű és színes prezentációkban mutatta be hazája kultúráját, hagyományait és mindennapjait. Az előadásokat kiscsoportos beszélgetések követték, amelyek során az iskolások kötetlenül kérdezhettek a vendégektől, és személyes élményeken keresztül ismerhették meg a távoli országok világát.
A találkozás mindkét fél számára emlékezetes élményt jelentett. A soproni diákok meglepő magabiztossággal használták angoltudásukat, sokuknak azonban ez volt az első alkalom, hogy közvetlenül beszélgethettek külföldiekkel. A program így a nyelvgyakorlás mellett arra is lehetőséget adott, hogy a tanulók a megszokott tantermi kereteken túl, valódi kommunikációs helyzetben tapasztalják meg az idegen nyelv használatát. Az egyetemisták ugyancsak örömmel fogadták a gyerekek érdeklődését és sokszínű kérdéseit, így a beszélgetésekből kölcsönösen inspiráló élmény született.

A kezdeményezést a Soproni Egyetem Külügyi Csoportja szervezi, kettős céllal: a nyelvtanulás támogatása mellett a kulturális nyitottság erősítésére, valamint az egyetem és a helyi fiatalok közötti kapcsolat elmélyítésére is törekszik. A Deák téri iskola vezetősége rendkívül pozitívan értékelte a látogatást, és megerősítette, hogy a jövőben is örömmel fogadja a Soproni Egyetem nemzetközi hallgatóit.
Kapcsolódó tartalmak
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- KultKredit a Soproni Egyetemen: kulturális élményekért egyetemi kredit
- Közönségdíjat nyert a Soproni Egyetem hallgatója a Vylyan Bogyólé borcímkepályázatán
- Bakutól Gandzséig és vissza: új partnerek és leendő hallgatók Azerbajdzsánban
- Egy út. Ezer lehetőség. Megnyílt a Pannónia Ösztöndíjprogram plakátkiállítása a Soproni Egyetemen
- Nemzetközi rangsorban erősít a Soproni Egyetem – kiemelkedő helyezés a műszaki tudományok területén
- Nagy sikerrel zárult a nemzetköziesítés jegyében szervezett első Language Café
- Éteri szépség és zenei varázslat – megnyílt a „Természetesen Zene!” negyedik évada
- HATalmás Agancsnap a Soproni Egyetem Botanikus kertjében
- Több mint 400 faj igazolja a Soproni Egyetem Botanikuskertjének sokszínűségét