Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

ÚNKP intézményi rendezvény a Soproni Egyetemen

A Soproni Egyetem 2023.05.03-án megtartotta az Új Nemzeti Kíválóság Program (ÚNKP) intézményi rendezvényét. A fél 9-kor kezdődő eseményt Prof. Dr. Lakatos Ferenc Kutatási- és Külügyi Rektorhelyettes Úr nyitotta meg, mely után az ösztöndíjasok röviden ismertették kutatásaik eredményeit, illetve részeredményeit.

Ez a prezentáció a pályázatban előírt kötelező vállalások egyike volt, melyen minden ösztöndíjat elnyert megjelent. A bemutatott kutatások főbb elemei, célkitűzések és következtetések kerültek prezentálásra, valamint digitális úton rögzítésre.

A szerteágazó témákban mind az 5 kar (BPK, EMK, FMK, LKK, ERTI) képviseltette magát, mely azt mutatja, hogy mind a hallgatók, mind az oktatók körében nagy érdeklődés övezi a programot.

Az előadók közül többen jelezték, hogy folytatni szeretnék a megkezdett kutatásaikat, így élnek a lehetőséggel és a 2023/2024-es tanévre is beadják kutatási pályázatukat. Pályázással kapcsolatosan Pócza-Tóth Szilvia a Soproni Egyetem ÚNKP koordinátora adott tájékoztatást.

A rendezvényen a következő eladásokat hallhattuk:

 

Kurali Kinga (BPK)

Gyermekszobák az évszázadfordulón (1890-1910)

 

Dr. Pankotay Fruzsina (LKK)

Fenntartható szállodai folyamatok – Kiemelt turisztikai desztinációk lean szempontú vizsgálata

 

Molnár Tamás (ERTI)

Az űrfelvétel alapú erdőállapot monitoring rendszer felhőrendszerekkel és mesterséges intelligenciával való támogatása

 

Dr. Bende Attila Tibor (EMK)

Az erdei szalonka (Scolopax rusticola L.) biometriai viszonyainak vizsgálata Magyarországon

 

Dr. Tari Tamás (EMK)

Gyorsforgalmi utakon kialakított vadátjárók elhelyezésének és kialakításának kritikai elemzése és fejlesztési javaslatok kidolgozása

 

Janzsó Milán Gábor (EMK)

Biztonságos és környezetbarát hulladékelhelyezést segítő applikáció kifejlesztése

 

Kapocsi Gergely (EMK)

A vadászati jog haszonbérleti díjainak alakulása (hazai viszonyok vizsgálata nemzetközi kitekintéssel)

 

Vargovics Máté (EMK)

Erdei biomassza lehetőségei és korlátai Magyarország energiabiztonságában

 

Végh Péter (EMK)

Talajok szénkészletének felmérése különböző éghajlati viszonyok között természetközeli erdőállományokban

 

Balogh Máté (EMK)

Olasz tölgy fenológiai és termésbiológiai vizsgálatai

 

Náhlik András (LKK)

A műanyag újrahasznosítása az Európai Unióban, avagy más tagállamok bevált gyakorlatainak hazai adaptációs lehetőségei

 

Dr. Nyikos Bendegúz (LKK)

Lean szemlélet a közösségi média marketing területén: mennyire hatékonyak a hazai vendéglátóipari KKV-k?

 

Prégler Krisztina (LKK)

A Pénz7 hatékonyságának felmérése a soproni középiskolákban

 

Ruff Tamás (LKK)

A 15-29 éves magyar fiatalok migrációs mintázata a 2016. évi mikrocenzus adatai alapján

 

Kebelei Csaba (FMK)

Ütemezési módszerek alkalmazása a faiparban

 

Kiss Máté Szabolcs (FMK)

Populációgenetikai klaszterezési eljárás teljesítménynövelése

 

Buga-Kovács Luca (FMK)

Elővákuumot alkalmazó faanyagvédőszeres telítési eljárások összehasonlító vizsgálatai

 

Sajdik Tamás (FMK)

Rostirányban tömörített faanyagban létrejövő nyúlási tartalék elméletének bizonyítása húzóvizsgálatokkal és mikroszkópos sejtszerkezeti elemzéssel

 

Sajtos Dániel (FMK)

Paulownia tomentosa faanyagjellemzőinek meghatározása

 

Szőke Fanni (FMK)

A 2021-ben lebontott Kecske-hegyi kilátó faanyagainak faanyagvédelmi vizsgálatai

 

Takács Dávid (FMK)

Faanyagok ligninmentesítésének vizsgálata, transzparens biokompozit gyártásának céljából

 

Várza Ferenc (FMK)

A matt lakkozásban rejlő speciális lehetőségek vizsgálata

 

Tóth Tímea Zsófia (LKK)

Fenntarthatóság és filmturizmus - megoldások a látogatómenedzsment eszközeivel

 

Kántor Zsuzsanna (BPK)

Amilyen a fa, olyan a gyümölcse? – A gyermekkori tanulás értelmezése a 20. század második felétől napjainkig az óvodai nevelés tartalmi szabályozóinak és a gyakorlatának tükrében

 

A KUTATÁSOK A KULTURÁLIS ÉS INNOVÁCIÓS MINISZTÉRIUM ÚNKP-22- KÓDSZÁMÚ ÚJ NEMZETI KIVÁLÓSÁG PROGRAMJÁNAK A NEMZETI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS ALAPBÓL FINANSZÍROZOTT SZAKMAI TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLTEK.

 

                                             

 

                                     

 

Cikk nyomtatása E-mail