
Újabb elhivatott hallgatók kezdték meg munkájukat kortárs segítőként a Soproni Egyetemen, miután átvehették felnőttképzésben megszerzett tanúsítványaikat az intézmény rektorától. Országos szinten is egyedülálló, hogy a Soproni Egyetem ilyen átfogó képzést biztosít a kortárs segítők számára.
Jelenleg 16 kortárs segítő támogatja a hallgatókat lelki egészségük megőrzésében és mindennapi nehézségeik kezelésében. Bármilyen kérdéssel bizalommal fordulhatnak hozzájuk; a rászoruló hallgatók biztosak lehetnek abban, hogy felkészült, önzetlen segítőtársat kapnak maguk mellé.
„A most belépő, tettrekész hallgatók már kidolgozott akciótervekkel érkeztek” – emelte ki Stummerné Nagy Ágnes, a Hallgatói Támogató Szolgálat és a Kortárs Segítők vezetője és mentora. A képzés utolsó napjára Tatán került sor, ahol a város polgármestere is vendégül látta a résztvevőket. A tatai rendház – ahol a Soproni Egyetem kihelyezett képzése is működik – méltó helyszínt biztosított a felkészülés zárásához.
.jpg)
A frissen végzett kortárs segítők elérhetősége mostantól elérhető az egyetemi hallgatók számára a Soproni Egyetem belső rendszerében.
Kapcsolódó tartalmak
- Tanulj mesterképzésen a Soproni Egyetemen
- A Soproni Egyetemen tartotta kihelyezett ülését az MTA Neveléstörténeti Albizottsága
- A Soproni Egyetem a THE ISR rangsor hazai élvonalába lépett
- Fa, gombafonalak, kávézacc: a természetes anyagok forradalmáról tárgyaltak a Soproni Egyetemen
- A remény gyertyája – Sopron együtt ünnepelt a Soproni Egyetemmel
- Diákhagyományok a Soproni Egyetemen – Firmává avatták Edét
- Fergeteges balek- és gólyabál a Soproni Egyetemen – a hagyomány és összetartozás ünnepe
- Sikeres szakmai út Vietnámba: Új stratégiai irányokkal gazdagodott a Soproni Egyetem
- Sikeres felvételi kampány – Természetesen a Soproni Egyetem!
- Az erdővédelem nagy „évjárata” - emlékkonferencia Sárváron