Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Keresés

Hírek

Hosszú távra tervez a Nemzeti Színház, az SZFE és a Soproni Egyetem – folytatódik a közös alkotás

A Nemzeti Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és a Soproni Egyetem (SOE) tavaly januárban indított együttműködése új szakaszba lép: a három intézmény vezetői 2025. május 8-án határozatlan időre szóló megállapodást írtak alá, folytatva és megerősítve a korábbi, egyéves időtartamra kötött szakmai partnerséget.

Tovább

Dühöngött az ifjúság a Soproni Egyetemen – „Természetesen Színház” volt a Ligneumban

Pár héttel a nagysikerű Holt költők társasága után újabb produkcióval érkezett Sopronba az Színház és Filmművészeti Egyetem: John Osborne kulturálisan forradalmárnak tartott művét, a „Dühöngő ifjúságot” hozták el a mai és a régóta mai fiatalokhoz. A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színművész hallgatóinak vizsgaelőadásaként készült a produkció, amit a Nemzeti Színház is felvett a repertoárjába.

Tovább

Egy kicsit mindenki soproni egyetemista lehet a SopronFesten

A nyár nyitányaként ismét életre kel Sopron. Magyarország egyik leginspirálóbb fesztiválja, a SopronFest nemcsak a zenéről és szórakozásról szól, hanem az élményekről és azok tartalmáról is. A Soproni Egyetem a kezdetek óta, immár harmadik éve stratégiai partnere a különleges fesztiválsorozatnak, így idén is egyedi programokkal, élményekkel és találkozásokkal várja a látogatókat, mindezt a fenntarthatóság és a tudás jegyében.

Tovább

Természet hallgatói szemmel – kiállítás nyílt a Ligneumban

A természet szépsége, gazdagsága és sokszínűsége minden embert képes megszólítani – különösen, ha fiatal, nyitott szemű alkotók örökítik meg. E gondolat jegyében hirdette meg a Soproni Egyetem Kaán Károly Ökoklubja első alkalommal hallgatói természetfotó pályázatát, „Így látjuk mi!” címmel. Az alkotásokból pedig kiállítás nyílt a Ligneum Rendezvényházban.

Tovább

Valétálás 2025 – A ballagás selmeci gyökerei nyomán búcsúznak a végzősök a Soproni Egyetemen

 

A napokban országszerte ballagtak a középiskolások – ilyenkor kevesen gondolnak arra, hogy e megható ünnep valójában a Selmecbányai Akadémiáról ered. A magyar diákélet egyik legnemesebb szokásáról, a Valétálásról az első írásos emlék 1830-ból származik. Ennek módosulása, a ballagás a II. világháború után soproni közvetítéssel terjedt el az ország más felső- és középfokú oktatási intézményeiben is.

Tovább

Terepen bizonyítanak a jövő erdészei – felkészültek a záróvizsgára a Soproni Egyetem hallgatói

Egyetemi hallgatóként a vizsga helyszínét nem választhatja ki az ember. Államvizsgázni általában egy teremben, csendben, szigorú bizottság előtt ülve szoktak. A Soproni Egyetem végzős erdőmérnökei azonban erdőben, terepi körülmények között számolnak be tudásukról már harmadik éve.  Idén a Bakonyerdő Zrt. ad majd helyet a terepi vizsgának június végén. A felkészülés az elmúlt hetekben lezajlott, a hallgatók kiscsoportokban dolgoztak, és a különböző mérési feladatokat végeztek el a kijelölt bakonyi mintaterületeken.

Tovább

Kortárs darabok, virtuóz játék- fiatal zongoraművészek adtak koncertet a Soproni Egyetemen

Virtuóz zongorakoncerttel zárta második klasszikus hangversenysorozatát a Soproni Egyetem Ligneum Rendezvényháza. Magyar, kazah és kínai művészek játéka bűvölte el a soproni közönséget.

Tovább

Ismét kiváló helyezéseket gyűjtött be a Soproni Egyetem a 37. OTDK-n

Sikert sikerre halmoz a Soproni Egyetem (SOE) a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK). Ezúttal az Erdőmérnöki Kar hallgatói jeleskedtek a 2025. április 24-26. között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara által rendezett Agrártudományi szekcióban. A 28 tagozatban több mint százan mutatták be tudományos munkájukat. A Soproni Egyetem hallgatói két első, egy második helyet, valamint három különdíjat szereztek, sőt elhozták a Pro Scientia különdíjat is.

Tovább

A „Holt költők” után feléled a „Dühöngő ifjúság” is a Soproni Egyetemen

Legendás kultfilmek színpadi adaptációjával varázsolják el a közönséget a fővárosi Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész hallgatói a Ligneumban. Legutóbb a Holt költők társasága érkezett Sopronba, május 7-én pedig John Osborne Dühöngő ifjúság című drámájával készülnek a Soproni Egyetemre.

Tovább

Hargitai László „fából faragott világa”

A Könyv napján volt a hivatalos bemutatója annak a kötetnek, amelyben a Soproni Egyetem nyugalmazott professzora, Dr. Hargitai László foglalta össze szakmai életének legfőbb eseményeit. A szerző betegsége miatt sajnos nem tudott jelen lenni a Ligneumban, de egykori kollegái, munkatársai és tanítványai történetein keresztül nagyon is jelenvaló képet kaptunk a 85 éves egyetemi tanárról.

Tovább

Soproni Nyugdíjasegyetem: Jövőbiztos lakóterek

 

A Soproni Nyugdíjasegyetemen prof. dr. Kósa Balázs egyetemi tanár, a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karának dékánhelyettese előadásában bemutatta, hogyan alakíthatók ki fenntartható és élhető otthonok a jövő kihívásaira készülve. Mint mondta, fontosnak tartja, hogy hallgatóit is a társadalmi és környezeti felelősségvállalás szellemében készítse fel tervezői hivatásukra. 

Tovább

Muzeális tojásles Húsvét hétfőn a Ligneumban

Idén a Ligneum is része volt a hagyományos „Húsvéti tojáskeresésnek” Sopronban. A Soproni Egyetem muzeális tojásgyűjteményének apró kincseiből láthattak válogatást a Botanikus kertben barangoló családok.

Tovább

ErdőLab szakmai értékelő nap: már most látható, nemzetközi szintű eredmények születtek

Az ErdőLab projekt megvalósítási szakaszához közeledve szakmai értékelő napot tartottak a Soproni Egyetemen. Az eseményen a karok és az Erdészeti Tudományos Intézet kutatói, oktatói tekintették át a három éve zajló, integrált kutatási projekt eddigi legfontosabb eredményeit. Az értékelő megbeszélés vezérfonalát külső szakértők észrevételei és kérdései adták, melyek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a projekt eredményei a gyakorlat szempontjából is hasznosíthatóak legyenek.

Tovább

Immáron emléktábla is őrzi a tantervújító Dr. Béldi Ferenc szellemi örökségét a Soproni Egyetemen

 

A Values Silvarum Alapítvány kezdeményezésére ünnepélyes keretek között avatták fel azt az emléktáblát a Soproni Egyetemen 2025. április 16-án, amellyel az intézmény néhai oktatási rektorhelyettese, Dr. Béldi Ferenc előtt tiszteleg. A professzor nevéhez fűződik az egyetemen 1975-ben végrehajtott nagyívű tantervreform. Az emléktáblát Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára, a Soproni Egyetem Díszpolgára, valamint Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora leplezte le az ünnepélyes keretek között. A bronz domborművel díszített tardosi mészkőtáblát Veres Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész készítette. 

Tovább

Út a zöldebb jövő felé: a fenntartható fejlődést erősítő intézményi gyakorlatokról egyeztettek

 

Különleges megtiszteltetésben részesült a Soproni Egyetem: Prof. Dr. Riri Fitri Sari, a világ „zöld egyetemeit” rangsoroló szervezet, az UI GreenMetric World University Rankings elnökasszonyát fogadta 2025. április 12-én, szombaton a Bajcsy-Zsilinszky utcai campuson. A szakember először az intézmény fenntarthatósági törekvéseiről szóló szakmai egyeztetésen vett részt, majd egy informatív bejárás után ünnepélyes faültetésen vett részt.

Tovább

Hogyan legyünk boldogok? - Bagdi Bella előadása a Soproni Egyetemen

A boldogság megteremtésének lehetőségeiről hallhattak előadást a Soproni Egyetem polgárai és a város oktatási és nevelési intézményeinek vezetői és munkatársai az egyetem LIGNEUM Rendezvényházában. Bagdi Bella pszichológus, mindfulness és tudatos önegyüttérzés tanár, az ELTE Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportjának országos hírű szakembere arra kereste a választ, hogyan szabadulhatunk ki a boldogságcsapdáink fogságából.

 

Tovább

Természetjárás és múltidézés - élmény és történelem egy napon

Ragyogó napsütés, igazi kirándulóidő fogadta azt a több, mint 300 résztvevőt, akik szombaton ellátogattak a Soproni Egyetem első alkalommal megrendezett „Jó szerencsét” túranapjára. A kirándulók olyan egyedülálló élmény részesei lehettek, ahol a természet szépsége, a múlt emlékei és a közösségi élmény találkoztak.

Tovább

Elindult a Soproni Egyetem Alumni Oldala!

A Soproni Egyetem múltja és hagyományai összekötnek minket – most pedig egy új weboldal segít abban, hogy ezek a kapcsolatok még erősebbé váljanak! A Soproni Egyetem örömmel jelenti be, hogy elindult a Soproni Egyetem Alumni Oldala, amelyet kifejezetten végzett hallgatói számára hozott létre.

Tovább

Életre keltek a „Holt költők” a Ligneumban

Álló taps és örömkönnyek az SZFE előadása után

Tovább

Miből épül a jövő háza? – Innovatív és fenntartható megoldásokat kutat a Soproni Egyetem

A jövő háza teljes egészében faanyagból készül, zéró hulladék technológiával- értenek egyet a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karának kutatói. Régóta dolgoznak azon, hogy a hazai építőipar számára megfizethető, fenntartható, hazai alapanyagokból készülő faalapú építőanyagok álljanak rendelkezésre. A Soproni Egyetem ezirányú kutatási projektjeit és az előremutató megoldásokat a Construmán is bemutatják majd a szakemberek. 

Tovább

Sikeres és inspiráló előadások a Nyugdíjasegyetemen!

A Nyugdíjasegyetem immár 14. évfolyamának huszonhetedik szemeszterében jár, és továbbra is hatalmas népszerűségnek örvend! A kéthetente megrendezett, teltházas előadásokon neves szakemberek és elismert egyetemi oktatók osztják meg tudásukat különböző tudományterületekről, izgalmas és gondolatébresztő témákat hozva a hallgatóság elé.

Tovább