
A Soproni Egyetemen november 27-én ünnepélyesen meggyújtották az első adventi gyertyát, amellyel kezdetét vette az ünnepi időszak az Alma Materben. A közös gyertyagyújtásra munkatársak és hallgatók érkeztek, hogy együtt csendesedjenek el és hangolódjanak a karácsony eljövetelére.

Az alkalmon Prof. Dr. Fábián Attila rektor osztotta meg gondolatait, kiemelve: az advent annak felismerése, hogy a közösség tagjai maguk is részesei lehetnek a karácsony csodájának. Beszédében hangsúlyozta azokat a hétköznapi, egymásra figyelő gesztusokat, amelyek az egyetem nagy családjában nap mint nap megteremtik az ünnep hangulatát.
A rendezvény szervezője Stummerné Nagy Ágnes, a Hallgatói Támogató Szolgálat vezetője volt, aki református lelkészként Simon Dávid atyával, a Soproni Egyetem lelkészével, valamint Somogyvári Flóra evangélikus lelkésszel közösen osztotta meg adventi gondolatit az egybegyűltekkel. A történelmi egyházak képviselői áldást mondtak, az Ó- és Újszövetségből hangzottak el részletek, és közös éneklés, imádság tette teljessé a meghitt alkalmat.

Az adventi időszak üzenete az idei évben is négy közös gyertyagyújtás során szólítja meg az egyetem polgárait. Az eseményeket a Soproni Egyetem különböző karain rendezik meg, ahol az egyetem hallgatói és dolgozói vehetnek részt.

Kapcsolódó tartalmak
- Augusztus 30-án indul a balek- és Gólyahét a Soproni Egyetemen – Jelentkezz most!
- Elhunyt Prof. Dr. Csesznák Elemér, a Soproni Egyetem professzora
- A Soproni Egyetem bAlekhete, ahol az első egyetemi barátságok kezdődnek
- Egyhangú szenátusi támogatást és megerősítést kapott a Soproni Egyetem rektora
- A Soproni Egyetem a tudomány világába kalauzolta az érdeklődőket
- A campus visszavár: elindult a nyilvános jegyértékesítés az V. Soproni Egyetemi Napra
- KultKredit a Soproni Egyetemen: kulturális élményekért egyetemi kredit
- A Soproni Egyetem aktív- és ökoturizmus képzése gyakorlati tudással készíti fel a szakembereket
- Évtizedek után ismét Sopronban találkoztak a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának tiszteletdiplomásai
- Megújult a Soproni Egyetem Szenátusa, megkezdődött az új működési rend szerinti munka