
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a hagyományoknak megfelelően rangos állami kitüntetéseket adományoztak, melyek között a Soproni Egyetem polgárai is elismerésben részesültek.
Prof. dr. Lükő István nyugalmazott egyetemi magántanár a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. Elismerését, öt évtizedes tudományos és oktatói munkájáért, valamint a magyar és nemzetközi szakképzés fejlesztése iránti példaértékű elhivatottságáért kapta. 22 éven át tevékenykedett a Soproni Egyetem oktatójaként és jelenleg is aktívan részt vesz az intézmény két karának munkájában.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-ben Ferenczy Noémi-díjat adományozott Üveges Péter József formatervezőnek, kiemelkedő ipari tervezőművészeti tevékenységéért. A rangos elismerést Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter nyújtotta át a Pesti Vigadóban március 13-án megrendezett ünnepélyes díjátadó gálán.
A Soproni Egyetem közössége büszkén gratulál a kitüntetetteknek és további sikereket kíván szakmai pályafutásukhoz!
Kapcsolódó tartalmak
- Elhunyt Orbán Júlia – A Soproni Egyetem szeretett népművelője és közösségépítő alakja
- Ismét Rajz-Film-Zene koncert a Ligneumban!
- „A Föld akarata az erdő” – a Soproni Egyetem kutatói az MTA Nagytermében
- Jubileumi év és innovatív megoldások: Sikeres esztendőt zár a Soproni Egyetem Lámfalussy Kara
- Regionális együttműködését erősítette a Soproni Egyetem Alsó-Ausztriában
- Robotok, MI és egy új applikáció - A Soproni Egyetem friss témái a II. Science Expon
- Nyílt nap a Soproni Egyetemen januárban – Élmény, tudás, jövő egy helyen
- A Soproni Egyetem a 95 éve született botanikus emléke előtt tisztelgett
- A természet nyelvén szól a tudás: nemzetközi elismerés a Soproni Egyetemnek
- Fergeteges balek- és gólyabál a Soproni Egyetemen – a hagyomány és összetartozás ünnepe