
A hagyományokhoz hűen Sopron március 15-én az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról a Petőfi téren emlékezett meg. Az ünnep szónoka dr. Farkas Ciprián polgármester volt, aki beszédében kiemelte: „a mi nagy példaképeink közé a Lackner Kristófok, a Széchenyi Istvánok és a Thurner Mihályok tartoznak.
A műsorban Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész Petőfi Sándor Dalaim és a Föltámadott a tenger… című verseit adta elő, Varga Miklós előadóművész az Egy gondolat bánt engemet című verset és a Nemzeti Dalt énekelte el.

Az ünnepség lezárásaként a város vezetése, valamint intézmények, szervezetek vezetői megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát. A Soproni Egyetem képviseletében, Dr. Pásztor Enikő oktatási rektorhelyettes, Prof. Dr. Fábián Attila rektor, Dr. Sarkady Sándor tudományos kutató, az egyetem waldenbe öltözött diákságának körében helyezte el a tisztelet koszorúját.
Foró: Pluzsik Tamás
Kapcsolódó tartalmak
- Meghívó az 1956-os ünnepi megemlékezésre
- Három éve bűvöli el nyaranta a Soproni Egyetem polgárait a Palotaszínház
- Újraindul a tanítóképzés a Soproni Egyetemen - Történelmi pillanat a Benedek Elek Pedagógiai Karon
- Csodás-e a Škoda? –beszélgetés a designról a Soproni Egyetemen
- Egy könyv, amely hidat épít múlt és jelen között
- A Soproni Egyetemmel egyeztetett a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos
- BRENKA koncerttel zárul az őszi Sörlátét-sorozat a Soproni Egyetemen
- Emlékdiploma-átadó ünnepségek a Soproni Egyetemen
- A lombkoronák alatt - új digitális útikalauz a Kámoni Arborétumhoz
- Én – Mi – Mindenki: Pál Feri atya inspiráló előadása a Soproni Egyetemen