Fotó forrása: Széchényi Városi Könyvtár archívuma
A Soproni Tudós Társaság és a Soproni Egyetem Környezet- és Természetvédelmi Intézete közös emléküléssel tisztelgett a 95 éve született Csapody István botanikus, erdőmérnök és természetvédelmi szakember előtt. A tanácskozás és a hozzá kapcsolódó kiállítás az Esterházy-palota Erdészeti Múzeumában várta az érdeklődőket, lehetőséget kínálva arra, hogy előadásokon és személyes relikviákon keresztül idézzék fel a tudós gazdag életművét.
Az „Erős hittel és nehéz megpróbáltatásokkal – Csapody István-emlékülés” címet viselő rendezvényen prof. dr. Bartha Dénes kutatóprofesszor mutatta be a botanikus pályáját és meghatározó életeseményeit. Elmondta: Csapody István 1930-ban született Sopronban, polgári családban, amely értékrendjét és szemléletét már korán formálta. Kitüntetéssel érettségizett, ám politikai okokból nem nyerhetett felvételt a Budapesti Tudományegyetemre. A várakozás éveiben a soproni botanikus kertben dolgozott Fehér Dániel professzor mellett, amely időszak megerősítette elköteleződését a botanika iránt.
Később az erdőmérnöki főiskolán szerzett diplomát 1953-ban, ahol tehetsége hamar kiemelkedett. Évfolyamtársai tőle lesték el a növénytan alapjait. Szakmai útját növényfestő nagynénje, Csapody Vera, valamint Kárpáthy Zoltán professzor is nagyban segítette, inspirációt és támogatást nyújtva számára.
Fotó forrása: Széchényi Városi Könyvtár archívuma
A főiskolán akár oktatóként is folytathatta volna munkáját, ám 1958-ban – ismét politikai indokok miatt – eltávolították állásából. Ezt követően a Tanulmányi Erdőgazdaságnál helyezkedett el, ahol termőhelyfeltárással és botanikai felmérésekkel foglalkozott. 1973-tól a természetvédelmi hivatal munkatársaként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Jelentős szerepe volt több tájvédelmi körzet létrehozásában és a Fertő–Hanság Nemzeti Park megalapozásában.
Csapody István neve nemcsak tudományos eredményei miatt emlékezetes: kiváló oktató is volt. A természetvédelmi szakmérnök képzésben hosszú éveken át két tantárgyat gondozott, és számos későbbi szakembert indított el a botanikusi hivatás útján. Előadásait legendásan nagy érdeklődés övezte – a hallgatók gyakran kérték, hogy a következő félévben is folytassa óráit.
Az emlékülésen öt előadás hangzott el, többek között olyan szakemberektől, akik egykor Csapody tanítványai voltak. A rendezvény részeként egy kisebb, személyes tárgyakat felvonultató kiállítást is megtekinthettek a látogatók, amely érzékletesen idézte fel a botanikus életének fontos állomásait.
Kapcsolódó tartalmak
- Soproni egyetemi kötet az „Év Könyve 2025” díj jelöltjei között
- Egy ikonikus épület újjászületése – az F épület megújítása a Soproni Egyetemen
- A Soproni Egyetem és a Katasztrófavédelem közösen lép fel az erdőtüzek megelőzéséért
- Élménnyel és tudománnyal telt a Soproni Egyetem hétvégéje – design, családi programok és tudomány
- Soproni Egyetem nyugdíjasegyetem - a pénzügyi tudatosság fontossága
- Magas állami kitüntetést vehetett át a Soproni Egyetem oktatója
- Százéves soproni meteorológiai észlelés – múlt, tudomány, folytonosság
- Sopron a bombázások árnyékában – a Soproni Egyetem nyugdíjasegyetemén
- 220 felett....tovább száguld a Soproni Egyetem
- „A Föld akarata az erdő” – a Soproni Egyetem kutatói az MTA Nagytermében